Médianapló

Médianapló - A média miatt vesztettek a Kormányváltók?

2014. április 09. 11:23 - Zöldi László

Az ellenzéki politikusok kényszeredetten néznek szembe a választási vereséggel. Még nem kérhetünk számon rajtuk semmit, mert le kell higgadniuk, végig kell gondolniuk az átélt hónapokat. De előbb-utóbb csak értelmezniük kéne a történteket. Egyelőre ott tartanak, hogy kárhoztatják a médiát.

A szocialista politikusok közül a tatabányai Lukács Zoltán a 24 Óra című megyei napilap inkorrektségére utalt, a szekszárdi Harangozó Tamás „ellenséges médiakörnyezetről” beszélt, az angyalföldi Szanyi Tibor pedig „kormányzati médiaorkánról” írt, majd az ATV stúdiójában kifejtette, hogy az újságírók éket vertek az Összefogás pártjai közé, sőt „áskálódtak” is. Valamennyien az MSZP-elnökség tagjai. Nem azt állítom, hogy a figyelmet terelnék el az ellenzéki politikusok felelősségéről. Igen ám, de a hazai média jelenlegi, nyomorúságos állapotában is változatosabb annál, mintsem hogy szerkesztőségeit és munkatársait egy kalap alá kellene venni.

A médiát hibáztató politikusok készpénznek veszik például azt a nézetet, amely szerint a nyomtatott és digitális sajtó öt-hat százalékára szűkültek a megnyilvánulási lehetőségeik. A megyei sajtó szerintem ehhez a mennyiséghez sorolható. A maga 7-800 ezer példányával és legalább hárommillió olvasójával elég jelentős részét alkotja a médiának. De még a megyei napilapokat se venném egy kalap alá. Voltak olyanok, amelyek menekültek a felelősségtől, és ha ellenzéki politikus tévedt feléjük, szívesebben adták le az MTI tudósítását, mert abból nem lehet baj. Akadtak olyanok is, amelyek korrekt módon számoltak be a kormánypárti és az ellenzéki kampányeseményekről. És voltak olyanok is, amelyek jóindulatú semlegességet tanúsítottak az ellenzéki politikusok iránt. Sőt, a Délmagyarország publicistái - bizonyára nem függetlenül a szegedi szocialista polgármester személyétől - rendszeresen vitatták az Orbán-kormány intézkedéseit (miközben a szerkesztőség korrekten tudósított a kormánypárti kampányról is).

Alaposabb tanulsággal kecsegtetne, ha az elnökségi tagok elmarasztaló véleményéből az MSZP vezetése nem arra a következtetésre jutna, hogy a választási vereség oka a média elfogultsága. A kormánypártok felé lejtett a pálya, de az ellenük kampányoló politikusok médialehetőségei számosabbak voltak, mint amennyit kihasználtak belőlük.      

10 komment
süti beállítások módosítása