A tegnapot Siófokon töltöttem. A tóparti szállodában mintegy négyszáz szakember gyűlt össze, hogy megvitassa a médiapiac helyzetét. Fönt, a hatodik emeleti szobából szép kilátás nyílt a Balatonra. S miközben a szinte orkánszerű szél zörgette az erkélyen lévő berendezési tárgyakat, alant hatalmas, sötét és haragos hullámok árulkodtak a holtszezonról, amidőn nyaralónak még nyoma sincs a hirtelen benépesült wellness hotelben. Azon tűnődöm, vajon e kép mennyire jellemezte a három szekcióban zajló tanácskozást.

A szervezők úgy állították össze a programot, hogy rengeteg velős, tíz-tizenöt perces előadás hangzott el, a témakört pedig hosszabb időtartamú kerekasztal-beszélgetés zárta le. Tízet találtam belőlük, de csak ötöt hallgattam végig, ahhoz ugyanis mindhárom teremben egyszerre kellett volna jelen lenni, hogy összefoglalhassam a viták hangulatát. Egyetlen benyomás azért fölerősödött. Szívesen írnám, hogy a figyelemre méltó jelenséget én vettem észre, de a vitavezetők pedzegettek egy ellentmondást. Egymástól függetlenül tették szóvá, hogy a médiapiacot alakító menedzserek javuló eredményekről számoltak be, elvégre az ő cégük kilábalt a gazdasági válságból, bár - és ezt már a moderátor fűzte hozzá hangosan, vagy e sorok írója magában - a vállalatuk épp eladófélben van, esetleg kiszorulóban vagy távozóban is a magyarországi médiapiacról.

A tárgyilagos vagy kaján megjegyzés hatására a kerekasztal-beszélgetések résztvevői nem kezdték ugyan hibáztatni önmagukat, de hajlamosak lettek elárulni, hogy a külső okok mellett belsők is közrejátszottak a szakma 2008 óta tartó mélyrepülésében. Ezért a magatartásért nem marasztalnám el őket. A Balaton partján évente ismétlődő visszatekintések alkalmat teremtenek arra, hogy a médiamenedzserek szembenézzenek önmagukkal, és emberi dolog, hogy a szakmai nyilvánosság előtt azt hangsúlyozzák inkább, ami eredményként könyvelhető el. Ráadásul tavaly már csakugyan látszott némi fény az alagút végén, ettől azonban a kilátások még hasonlítanak a szálloda falain kívül dübörgő hullámok nagyságára és színére.

A hazai médiapiac még mutatja a válságjeleket, és azt hiszem, hogy nem is lehet másként. Hogyan beszélhetnénk szabadversenyes piacról ott, ahol nem a gazdasági szempontok döntik el egy évente ezermilliárd forintot forgalmazó iparág sorsát, hanem a politikai erőviszonyok?