Tegnap két meghívót is hozott a postás. Az egyik a szomszédos kerületbe, a Pilvax Kávéházba invitál, a Szabad Sajtó-díj átadására. A másik a bihari Csökmőre, a Mozaik című lap születésnapi ünnepségére.

Az egyik szövege bézs színű papíron, letisztult betűkkel olvasható. A másik fekete alapon girlandos (indás, asszonyos) fehér betűket tartalmaz. Az egyiket Kránitz László írta alá, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke, a másikat B. Kiss Andrea, a Csökmői Mozaik alapító szerkesztője. Az egyiket nem ismerem személyesen, de az a benyomásom róla, hogy tevékenysége nem hagyott maradandó nyomot a magyar sajtón - csak egy politikus, akit odavezényeltek. A másik kedves tanítványom, aki elküldte a Csökmői Mozaik március 15-én megjelenő számát is, benne Bényei József beköszöntőjével.

A debreceni újságíró országszerte arról nevezetes leginkább , hogy két testes lexikonban foglalta össze a cívisváros kultúrtörténetét (most készül a harmadik kötet), 1965-ben hozzá kopogtattam be, a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségébe, és tőle tanultam a kulturális újságírás fogásait. Ez azért érdekes a csökmői újság tizenötödik születésnapján, mert Andreát mindketten tanítottuk. Jóskánál kezdte, a MÚOSZ kihelyezett tagozatán, majd miután megkapta az újságírói oklevelet - és a megyei napilap bihari tudósítója lett -, fölvettük a nyíregyházi főiskola kommunikáció szakára. A szemináriumon rácsodálkoztam, hogy milyen sokat tud a szakmáról. Ráadásul zökkenőmentesen illeszkedett a néhány évvel fiatalabb levelező hallgatók közé, azt tanítottam ugyanis neki, amit mindkettőnk mesterétől tanultam.

Bényei József azt fejtegeti a Csökmői Mozaik ünnepi számában, hogy ama jött-ment polgároknak, akik letelepedtek volna, és befogadásukat kérték a debreceniek közösségébe, esküt kellett tenniük. Ennek egyik mondata ez volt: „A hamisat nem igazítom, az igazat nem hamisítom.” Majd hozzáfűzi, hogy ez manapság akár sajtótörvénynek is elfogadható volna. Egyetértek vele. A jelenleg hatályos médiatörvény kissé hosszúra sikeredett - 228 paragrafusból áll -, és inkább gúzsba köti a nyilvánosság képviselőit, mint felszabadítja. Azt még nem döntöttem el, vajon ott leszek-é március 16-án a Pilvaxban. Azt viszont tudom, hogy holnap délután ötkor nem maradhatok el a csökmői Faluházból, ahol megemlékezünk a szabadsággal kacérkodó magyar sajtóról.