Azért maradtam csupán alkalmi olvasója az Oroszlános Udvarnak, mert az a benyomásom, hogy a hosszú szövegek nem valók digitális felületre. Ennek az ellenkezőjét vallja Péntek Orsolya, a kulturális portál szerkesztője. Hagynám magam meggyőzni, ha vitánkba belevennénk a betűt- és színválasztást, az olvashatóság korántsem mellékes mozzanatait is. Eszmecserénk azonban már csak a múlton való merengés lehetne, a VS.hu-n megjelent interjúban ugyanis arról beszél a szerkesztő, miért szűnt meg a munkahelye.

Értelmezése szerint a támogatást 2014-re azért nem szavazta meg a Nemzeti Kulturális Alap, mert a szerkesztőség nem politikai elkötelezettségben gondolkodott, hanem értékben és tehetségben. Bírálta a politikusokat, akik immár 24 éve nem értik, hogy „a támogatást nem a saját preferenciájuk és ízlésük szerint kellene visszaosztani”. A legfontosabb mondata pedig ez: „Nem a saját pénzüket osztják, hanem az adózókét.” Én ugyan nem vagyok képes átlátni a 24 éves folyamatot, a feléről mégis vannak tapasztalataim.

2001-ben megkért egy közéleti személyiség, akivel még az egyetemi évekből ismertük egymást, hogy írjak neki egy rövid elemzést az értéket teremtő, de veszteséges sajtótermékek támogatásáról. Össze is foglaltam mindazt, amit német nyelvterületen tanulmányoztam. Néhány hónap múlva mondandóm lényegét egy bekezdésben fedeztem föl az MSZP választási programjában. Amidőn viszont a párt megnyerte az országgyűlési választást, a Nemzeti Sajtóalap elvérzett a koalíciós tárgyalásokon. Csupán néhány héttel ezelőtt tudtam meg, hogy miért. Egy médiakutató elmesélte, hogy vele is írattak elemzést, ő is hasonló következtetésre jutott, majd visszahallotta két SZDSZ-politikustól: csak nem gondolja, hogy pénzt adnak kétségkívül értéket is teremtő, bár veszteséges jobboldali lapoknak.

Ebből nem a liberális politikusok fafejűségét hoznám ki. Azt inkább, hogy a rendszerváltás óta az összes kormányzat támogatási gyakorlata a politikai ellenszolgáltatásra épült. Holott az értékteremtés lényegéhez tartozik, hogy az alkotók nincsenek tekintettel a politikai és az üzleti szempontokra. A szellemi műhelyek ezért küszködnek anyagi gondokkal, ezért kéne őket a politikai erőközpontoktól független alapból életben tartani. Péntek Orsolya elszomorító élménybeszámolójából azt olvasom ki, hogy most már nemcsak az adózó állampolgárok, hanem a szerzői jog áldásaiból részesülő művészek pénzével is gazdálkodó Nemzeti Kulturális Alap nem föltétlenül a német modellt követi.