Valaha együtt dolgoztunk. Amióta nyugdíjba vonult, széljegyzeteli e Médianaplót. Hol dicséri, hol elmarasztalja, de mindig mértéktartó módon teszi. Most ellentmondást vélt fölfedezni a nyilvános nyomozásban, amelyről eddig három beszámolót adtam közre.

Szerinte Pozsgay Imre jellemképébe illik a keret, amely a médiatörténeti nyomozásból kirajzolódik. 1989 elején az államminiszter tudomására jutott, hogy a történeti albizottság népfelkelésnek nevezte 1956-ot, magához kéretett hát két újságírót a Magyar Rádióból, és másnap el is hangzott a nagy visszhangot kiváltó interjú. Majd amikor az újságírókat kirúgás fenyegette, azt mondta egyiküknek: „Aki egy vadászrepülő pilótafülkéjébe száll, annak számolnia kell azzal, hogy kilövik.” Csakhogy - fejtegette kollégám a telefonban - Pozsgay történetét másként látja az egyik interjúkészítő. Orosz József Kanadából írta meg, hogy a hajdani politikus mostani állításával ellentétben ő és a kollégája kereste meg Pozsgay Imrét. Mi az igazság? - kérdezte.

Egyelőre nem tudom. Azon tűnődöm, vajon miből sejtették a szemfüles újságírók, hogy Pozsgay elérkezettnek látja az időt a robbantásra. Pontosan kellett elemezniük a helyzetet ahhoz, hogy épp akkor lépjenek kapcsolatba vele, amikor eljött a történeti albizottság üléséről. Ráadásul Grósz Károly, aki képes lett volna megakadályozni, hogy a Kádár-rendszert megrengető interjú elhangozzék, épp a svájci Davosban időzött. De nemcsak a helyzettel kellett volna tisztában lenniük, hanem Pozsgay fejével is kellett volna gondolkozniuk. Az államminiszternek is kellett tennie valamit, hogy kapós legyen a rádiós újságírók számára.    

Sokáig tehát úgy tudtuk, hogy az interjú azért hangozhatott el, mert Grósz nem volt itthon. Orosz József azonban kifejti facebook-os visszaemlékezésében, hogy az MSZMP első embere tudomást szerezhetett róla, 1989. január 27-én késő este ugyanis Hajdú István, a Magyar Rádió elnöke megjelent a munkahelyén, és magához vette az interjú szalagját. Másnap hajnalban az ügyeletes főszerkesztő, P. Szabó József mégis adásba engedte a szenzációs információt. S mielőtt a délután négykor kezdődő 168 óra sugározta volna a hatperces interjút, a hírműsorok rendszeresen beszámoltak a nap eseményéről. Lehet, hogy a Magyar Rádióban két tábor állt szemben egymással: a maradisták meg a haladisták, és az utóbbiak bizonyultak erősebbnek?