2014 első napjaiban arról tűnődtem e rovatban, mit jelenthet a köztársasági elnök egyik mondata. Áder János ezt fejtegette az újévi köszöntőben: „Huszonöt évvel ezelőtt az első szó, amelyet az újév tiszta lapjára közösen felírtunk, a szabadság volt.” Vajon mitől kezdhettek új időszámításba az ifjú demokraták 1989 januárjában? Bevallom, még arra is gondoltam, hogy az államfő beszédírója elszámolta magát. A magyarázat tegnap derült ki.

Hódmezővásárhely volt polgármestere vitát vezetett a városában, Lázár János vendégül látta Pozsgay Imrét. A miniszterelnökségi államtitkár melegen üdvözölte a hajdani államminisztert, aki 1989. január 28-án bejelentette a 168 óra című rádióműsorban, hogy 1956-ban népfelkelés volt. Márpedig a Pozsgay-féle fogalom alapjában kérdőjelezte meg a Kádár-rendszer hitelességét. Sokkszerűen érte a közvéleményt, és föllelkesítette a fiatal demokratákat. Pozsgay Imre érdeme jelentős a rendszerváltásban, a bejelentés körülményei azonban gondolkodóba ejtenek. Leemeltem a polcról Berend T. Iván 1997-ben megjelent emlékiratát -- Történelem, ahogyan megéltem címmel látott napvilágot -, hátha találok benne valamit.

Pozsgay 1988 nyarán bizottságot hozott létre, ennek egyik csoportját, a történelmi albizottságot a neves történész vezette. Karácsonykor ült neki az őszödi kormányüdülőben, hogy írásba foglalja a vitákon tapasztaltakat. A mintegy százoldalas tanulmányt 1989. január 27-én, pénteken délután vitatták meg az albizottság szakértői. Váratlanul megjelent Pozsgay Imre is, aki korábban sosem tette tiszteletét az összejöveteleken, és jegyzetelt. Az immár 81 éves politikus tegnap elmondta Hódmezővásárhelyen, hogy elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. MSZMP-n belüli ellenlábasa, Grósz Károly ugyanis - aki leállíthatta volna az ő interjúját - éppen külföldön tartózkodott.

A Délmagyarország című szegedi napilap digitális változata szerint ezt mondta Pozsgay Hódmezővásárhelyen: „Két naiv, fiatal újságírót magamhoz kértem a rádióból, akiknek gőzük sem volt arról, mit is mondtam valójában.” Miközben utánanéztem, hogy kikre utalt - Farkas Zoltánra és Orosz Józsefre -, fiatal újságírókkal foglalkozó médiatanárként beleborzongtam a cinikus megjegyzésbe. Ítélkezés helyett mégis inkább idemásolom Berend T. Iván módjával berzenkedő véleményét: „Politikailag a puccsszerű bejelentés akkor is hasznos volt, ha ezzel ő nem utolsósorban saját politikai karrierjét kívánta egyengetni.”