Médianapló

Médianapló - Mitől hatásos a mondat?

2014. február 03. 10:40 - Zöldi László

Tegnap érdekes összjáték részese lehettem. Beszámoltam egy szakmai tanácskozásról, amelynek mondandóját így sikerült rögzíteni: „A puha diktatúrában ’csak’ lojalitást várt el a politikai hatalom, a kemény demokráciában viszont önmaga fényezését igényli”. Erre reagált a közösségi oldalon Kolláth György: „A nyolcvanas években elvárták, hogy légy lojális, ma, hogy légy lakáj is.” A rímpár szellemes, köszönöm, a két mondatból némi tűnődés után egész jó kis szállóigét lehetne összehozni.

 

Az ismert alkotmányjogász „lírai” képessége azért nem lep meg, mert nemrégiben olvastam egy vele készített interjút a Népszavában. Egy újságoldalon 17 mondatát húztam alá - a legszellemesebb politikusokat kétszer múlta felül. Teljesítménye bizonyára nem független az egyéni adottságaitól, mégis közelebb kerülnénk a jelenség mögött rejlő lényeghez, ha inkább abból indulnánk ki, hogy egyetemi oktató, sok helyre hívják, hogy előadásokat tartson az alkotmányról vagy a sportról, ráadásul rádió- és tévéstúdiókban is gyakori vendég. Figyelmes emberekkel találkozik: diákokkal, civil érdeklődőkkel, interjút készítő újságírókkal, akik nemcsak hallgatják, hanem kérdezik, sőt vitatkoznak is vele. Jellemző rá, amit a stand up egyik meghonosítója, a rögtönző humorista Badár Sándor fejtegetett a Vasárnapi Hírek tegnapi számában: „Ha a kölcsönhatás jól működik, akkor olyan mondatok jönnek ki, amikre nem lehet készülni.”

 

Negyedszázada gyűjtöm a szállóigéket, pillanatnyilag 343 oldalas a kézirat. Egy oldalra hat idézet fér, körülbelül kétezer szellemes mondatot tartalmaz tehát. Elvileg a filozófusoknak kéne a legtöbb szállóigével kecsegtetniük, gyakorlatilag mégis lekörözik őket a színészek és egyéb előadók, akik a hatásból élnek. A közönség előtt addig farigcsálják akár a saját szövegüket, akár a másét, amíg be nem jön a hatás. A csöndes, elnéző mosoly, a kuncogás, a göcögés, a nevetés, a kacagás, a térdcsapkodó röhögés - attól függ, hogy milyen hatáselemet használnak az előadóművészek. Közéjük sorolnám a politikusokat is, akik szintén a hatásból élnek, csakhogy náluk van egy torzító, visszafogó tényező. Nem mindig mondhatják azt, amit gondolnak, vagy amit a közönség reagálása vált ki belőlük. Ezzel magyarázható, hogy fajlagosan kevesebb mondat menthető át tőlük a gyarapodó gyűjteménybe, mint Kolláth Györgytől.          

komment
süti beállítások módosítása