Az újságíró majd’ minden tévedését nyilvánosan követi el. Hadd bizonyítsam ezt egy friss példával.

Tegnap kései önkritikát gyakoroltam. Sándor Iván író tollából olvastam egy jegyzetet, amelyben a kamenyec-podolszki tömeggyilkosságról szólván kifejtette, hogy 1941-ben, a budapesti Zsidó Gimnáziumban találkozott Grünbaum Ervinnel, aki egyedül tért vissza a Nyugat-Ukrajnába kitoloncolt családból. Megadta a kamasz fiú későbbi nevét, Gyertyán Ervin lett belőle. Kollégámra, a neves filmkritikusra ismertem benne, aki regényt írt a tömeggyilkosság egyik túlélőjéről. A Szemüveg a porban című könyvről 1975-ben kritikát írtam, és miközben dicsértem az erényeit, megemlítettem ama fogyatékosságát is, hogy a szerző kívülállóként mutatta be a sokat szenvedett fiút. Tegnap posztumusz elnézést kértem a 2011-ben meghalt szerzőtől. Ha idestova négy évtizede tudtam volna, hogy azért távolította el magától a család tragédiáját, mert csak így írhatta ki magából, a módszert aligha tekintettem volna esztétikai fogyatékosságnak.

Veress Mariann a Galamus.hu-n közölte, hogy ő Gyertyán Ervin húga, és első kézből tudja, hogy bátyja nem a család tragédiáját írta meg. Erre Sándor Iván elnézést kért a tévedésért: Ervinnek Ervin volt ugyan a pokolból visszatért fiú, de nem Grünbaum, hanem Morgenstern. A sors iróniája, hogy ma önkritikát kell gyakorolnom a tegnap fölöslegesen gyakorolt önkritika miatt. Vajon hol hibázhattam? Talán ott, hogy hitelt adtam egy 84 éves írónak, aki mögött szakajtónyi könyv kölcsönözte a fedezetet? Bizonyára  gondolhattam volna, hogy az emlékezete már nem a régi. Egy pillanatra föl is villant bennem a gyanú. Sándor Iván 1930-ban született, Gyertyán Ervin 1925-ben, és a nyolcosztályos középiskolában egy 11 éves kisfiú legföljebb távolról szemlélhette a 16 éves nagyfiút. De azzal nyugtattam magam, hogy hányatott sorsú gyerekek jártak a zsidó gimnáziumokba, háborús okból akár éveket is kihagyhattak.

Mellesleg Sándor Iván második cikkéből kiderült, hogy ő csupán áttételesen ismerte bátyja osztálytársait, így téveszthette össze a két Ervint. S mert Veress Mariannal ma reggel fölvettem a kapcsolatot, tőle azt tudtam meg, hogy Morgenstern Ervin, a kamenyec-podolszki túlélő nem élte túl a második világháborút. Pedig ő volt az osztály legtehetségesebb tanulója, talán még Nobel-díjas is lehetett volna belőle.