Médianapló

Médianapló - Lé határozza meg a tudatot?

2014. január 23. 11:15 - Zöldi László

A Paks körüli sajtóvitából annyi még az én bölcsész tudatomig is elhatolt, hogy ellentmondás lappang az atomügy mélyén. Ha a rezsicsökkentés jegyében olcsó áramra akar szert tenni a Moszkvával egyezkedő kormányzat, akkor szokványos biztonsági berendezéseket kéne rendelnie a paksi erőmű bővítéséhez. De ha be akarja biztosítani magát a csernobili és a fukushimai katasztrófa ellen, a méregdrága biztonsági berendezések mellett csak drága áramot adhat a fogyasztóknak. Két és fél hónappal az országgyűlési választás előtt vajon mit kezdjen ezzel az ellentmondással az immár összefogott ellenzék?

 

A Pakshoz közeli Fejér megyében öt választási körzet található. Két székesfehérvári, amelyek közül az egyik balra hajló egy tanulmány szerint, egy bicskei (jobbra hajló), egy sárbogárdi (szintén jobbos) és egy dunaújvárosi (balos). Az öt körzet közül kettőből, a bogárdiból és az újvárosiból sokan járnak dolgozni a környék legjobban fizető munkahelyére. Érdekeik azt sugallják, hogy örüljenek az atomerőmű bővítésének, mindazonáltal ők félthetik leginkább magukat és családjukat az esetleges katasztrófától. A dunaújvárosiak hangulatáról lehet némi fogalmunk, a helyi napilap ugyanis megkérdezte az internetező olvasókat. A tegnap közölt kördiagram szerint a válaszolók 84 százaléka arra voksolt, hogy „Igen, szükségünk van az energiára.” 13 százalékuk aggódott, „Jobb lenne alternatív megoldásokat keresni.” 3 százalékuk pedig nem értett egyet az atomerőmű bővítésével, mert „Drága és veszélyes.” Az érdek tehát legyőzte a család iránti aggodalmat és a politikai érzületet.

 

A Fejér Megyei Hírlap eljut mind az öt választókörzetbe, talán ezzel magyarázható, hogy kiegyensúlyozottabbak az arányok. Az internetező válaszolók 45 százaléka egyetért a bővítéssel, mert „Olcsóbb lesz az áram.” (Biztos?) 35 százalékuk azért aggódik, mert „Harminc évre elkötelezzük magunkat az oroszokkal.” (Őket is inkább az ország függetlensége foglalkoztatja, mint a család biztonsága.) 13 százalékuk választana alternatív energiát, 7 százalékuk szerint pedig „Az atomerőmű komoly veszélyforrás.” Összegezve az ilyen-olyan okból aggodalmaskodók számát, 55 százalék jön ki, ráadásul olyan megyében, amelynek lakói 3:2 arányban szokták előnyben részesíteni a jobboldalt.

 

A digitális közérzet-jelentés alapján nem tudnék ugyan tanácsot adni az ellenzéki kampányguruknak, de a felvázolt összefüggéseket érdemes volna továbbgondolni.

komment
süti beállítások módosítása