Amidőn tegnap este hallottam Csillag Istvánt az Egyenes beszédben, nem akartam hinni a fülemnek. Ma reggel újra megnéztem a vele készült interjút az ATV honlapján, és bizony ugyanazt hallottam. A képzett közgazdász és hajdani miniszter megint Niemüllert mondott. Így, ü-vel.

Azon is fennakadtam, hogy Martin Niemöllert költőként emlegette, holott a német szellemi életben nem a költeményeit szokták szóba hozni. Ő a megszenvedett, két lábon járó antifasizmus. Az első világháborút tengeralattjárós tisztként harcolta végig, és egy megcsonkított ország önérzetes polgáraként maradt revansra áhítozó. Immár lelkipásztorként még örült is Hitler választási sikerének, gondolván, hogy az új kancellár egybegyűjti majd a nyájat. Négyévi gyötrődés után lett „a Führer személyes ellensége” - ez olvasható a vádiratában. 1937-ben tartóztatták le, és csak 1945-ben került elő a koncentrációs táborból. Az adenaueri Németországban a legtekintélyesebb evangélikusnak számított, ami nagy szó, mert minden harmadik német ehhez az egyházhoz tartozott.

A nyolcvanas évek elején láttam róla egy dokumentumfilmet az oberhauseni fesztiválon. Celluloid szalagra vették az egyik prédikációját, ebben mondta Hitler szalámi-taktikájáról: „Először eljöttek a zsidókért, nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek a kommunistákért, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Majd eljöttek a szociáldemokratákért, nem szóltam, mert nem voltam szocdem. Aztán eljöttek a szakszervezetisekért, nem szóltam, mert nem voltam érdekvédelmi aktivista. Amikor pedig értem jöttek el, már senki se maradt, hogy szóljon értem.”

Mellesleg a mamáját csakugyan Müllernek (Molnárnak) hívták, valószínűleg ez tévesztette meg a magyar közgazdász-politikust a tévéstúdióban. Az evangélikus lelkész neve beszédes. A Möller elegyet, gabonakeveréket jelent, a nie jelentése pedig soha. Úgy magyarítanám Niemöller nevét, hogy olyan gabonaféleség, amelyet sikerült megtisztítani a léhától, a pelyvától, a toklásztól, a törektől, mielőtt a garatba öntötték volna. Vagyis tiszta őrlemény. A múlt század harmincas éveiben Martin Niemöller sokat kínlódott azért, hogy elválassza az ocsútól a búzát, a diktatúrától a nemzeti érzést. Az ötvenes-hatvanas években sok honfitársát szembesítette a múltjával, az előítéleteivel. Példabeszédét Csillag István tegnap átültette a magyar valóságba, kár, hogy nem elég felkészülten tette.