Tegnap olvastam a sokadik Kálmán Olga-interjút abból az alkalomból, hogy megjelent egy könyve. Ebből azonban egyelőre csupán az következik, hogy jó a píárja - ezzel a gondolattal vettem kézbe a Egyenes beszéd című kötetet.

A bennem lakozó szerkesztő megállapítja, hogy túlírta a szerző. Ott fejeződik be, hogy hazahozzák a kórházból, ahol megreparálták a vázszerkezetét, és az utolsó mondata rímel a műsorára: egyenes a gerince. Utána jönnek a családi és munkahelyi fényképek, lehet rajtuk merengeni. A maradék három fejezet már fölösleges ugyan, de van köztük egy novella, amelynek helye volna az amúgy sem kronologikusan felépített könyvben. A hajdan színésznőnek készült tévés közismert személyiségként kap lehetőséget arra, hogy a pécsi színházi találkozón eljátssza Csehov egyik jelenetét. A fejlemények leírásában minden benne van arról, aki nyitott szemmel élte meg a legutóbbi negyedszázadot. Az eszmélkedést egy másik novella jelzi, amely viszont helyén található a kötetben. A szombathelyi főiskolás Erdélybe utazik, hogy megismerje az ottani valóságot.

A többi átmenet az önéletrajz és a regény között. A szerző könnyedén (oldottan, lazán, stilárisan szinte hibátlanul) ír, az elején megröhögtet, a közepén megríkat, a végén tűnődésre késztet. Ha pályakezdő volna, azt tanácsolnám neki, hogy akár szépirodalmi babérokra is törhetne. Jelenleg politikai háttérműsort vezet. Naponta hozzák elé az interjúalanyokat, akik még akkor is futószalagon üldögélő emberek képzetét keltik, ha ő választja magának őket. Az a benyomásom, hogy másként hat, ha szakembereket (például szakpolitikusokat) kérdez, és másként, ha „csak” politikusokat.

Mi, újságírók mindenhez konyítunk, mert sosem tudhatjuk, kit kapunk mikrofon- vagy diktafonvégre. Életfogytiglani tanulásra ítéltettünk, Kálmán Olga akkor kitűnő, sőt olykor zseniális, ha politikussal beszélget. Abban hasonlít hozzá, hogy annak is konyítania kell mindenhez. Amidőn viszont szakember ül szemben vele, ritkán forrósodik föl a beszélgetés. Érzékelhető, hogy az interjút készítő újságíró szakmailag igyekszik partner lenni. Eddig legalábbis ezt gondoltam az ország egyik legismertebb arcáról. Most kezdem kapizsgálni, hogy az évi több száz beszélgetés felkészülés a regényírásra. E könyv szerzőjének megvannak az adottságai, hogy a média hazai világát szépirodalmi műfajban láttassa. Csak ki kéne találnia a történetet, hogy tálalhassa a tapasztalatait.