Fel-felróják a kommentelők, hogy lényegtelen kérdésekkel is foglalkozom. 2002. január elseje óta napi harminc sort írok egy-egy médiaeseményről, vagy annak ürügyén valamilyen szakmai összefüggésről. Ami tehát mellékesnek látszik egy alkalmi olvasó nézőpontjából, fontos lehet egy szakmabelinek, akit esetleg még tanítottam is főiskolán vagy egyetemen, és hajlamos a Médianaplót posztgraduális képzésként felfogni. Itt van például a nyomtatott és a digitális sajtó házassága. Aligha lehet rá azt mondani, hogy lényegtelen kérdés.

Néhány nappal ezelőtt szóba hoztam, hogy a frissiben kinevezett szövetségi kapitány, Pintér Attila megnevezése után több mint fél nappal a Győrött szerkesztett Kisalföld.hu-ra föltettek egy jegyzetet. A szerző megszólította a „kedves (várhatóan Fred Rutten) kapitány”-t. A győri újságírónak talán mégis illett volna tudnia arról, hogy nem holland, hanem magyar lett labdarúgó válogatottunk új vezetőedzője, ráadásul éppen az ő városából került ki. Utaltam ugyan arra, hogy figyelmetlenségből vagy más okból lehet fáziseltolódás a nyomtatott és a digitális változat közlési gyakorlata között, a valóságos helyzet azonban csak később derült ki.  

Egy másik győri újságíró üdvözölte az új szövetségi kapitányt, aggódó jegyzete december 21-én reggel, 9.44-kor került föl a Kisalföld.hu-ra. A szövegben viszont az olvasható, hogy „Az MLSZ tegnap Pintér Attilát nevezte ki kapitánynak.” Vagyis a legnagyobb példányszámú vidéki újságban egy nappal korábban, 20-án jelent meg a publicisztika. Már nyilvánvaló, hogy a szerkesztőség nem előbb, hanem később közli a véleményeket az online változatban. Ez ellentétes az online újságírással. Ha ugyanis nem kell papírra nyomtatni a cikkeket, és bíbelődni az újság szállításával-terjesztésével, akkor elkerülhető a lapzárta, és rendkívüli mértékben felgyorsulhat a közlés.

Már ha a szerkesztőség él a lehetőséggel. Dönthet persze úgy, hogy legalábbis a vélemények esetében nem részesíti előnyben a gyorsaságot. A digitális változatot inkább dokumentálásra használja, és az álláspontokat az utókor számára rögzíti. Erre akad példa a magyarországi sajtóban is, bár inkább a hetilapoknál. Ha nem véletlenről van szó, hanem tudatos közléspolitikáról, akár még tudomásul is vehető a győri Kisalföld eljárása. Mégis megjegyzem, hogy az ugyanehhez a céghez tartozó szegedi Délmagyarország digitális változatában nyoma sincs ennek a gyakorlatnak.