Csalódást okozott Klinghammer István felsőoktatási államtitkár cikke a hét végi Magyar Nemzetben. Azt vártam, hogy ha már az elképzelését jegeli a kormány, legalább a jobboldali nyilvánosságot igyekszik maga mellé állítani. Ehelyett az egyetemi gondolat fejlődéstörténetével traktálja az érdeklődőket, és csupán az eszmefuttatás legvégén ír le figyelemre méltó mondatokat. Az egyik például ez: „A népszerű, pénzszerzési célú divatszakok meghirdetése a könnyű érvényesülés ígéretével vitte zsákutcába a fiatalok tömegeit.”

Az államtitkár nem nevesített, de alighanem ide sorolja a kommunikáció és médiatudomány szakot is. Okfejtéséből annyi igaz, hogy Magyarországon még nincs médiatudomány, legföljebb néhány médiatudós körül kezd formálódni valami műhelyszerűség. Elfogadom az értékítéletből azt is, hogy divatszakként sok pénzt hozott ama egyetemeknek és főiskoláknak, amelyek bevették a kínálatukba. Most viszont, hogy alább hagyott a lendülete - minden szak történetében van lapály is -, cserbenhagyták az állami döntéshozók, de a felsőoktatási intézmények is. Ha ezt bontotta volna ki az államtitkár, nem is berzenkednék. Csakhogy van egy mozzanat, amely föl sem ötlik azokban, akik ellenszenvükről biztosítják az éppen húsz éve meghonosított szakot.

A virágkorban 37 válfaját tanítottuk a kommunikációnak, a legtöbb az intézményi kommunikációhoz kötődött. 2004-ig azok a cégek szívták föl a diplomás kommunikátorokat, amelyek országos hálózattal működtek. Kellett egy szakember, aki tartotta a kapcsolatot a telephelyek között, és képviselte a céget a nyilvánosság előtt. 2004 tavaszán beléptünk az Európai Unióba, és cégeink egyre több szálon kapcsolódtak az uniós tagországokhoz. Kellett még egy intézményi kommunikátor, aki a külföldi cégekkel tartotta a kapcsolatot. 2008-ig több száz  kommunikátor így és ezért helyezkedett el a munkaerő-piacon. Aztán jött a gazdasági válság, az Unióban egyre kevésbé kelt el a portékánk, óhatatlanul beszűkültek a nemzeti kapcsolataink.

Mindebből azonban nem az következik, hogy a „divatszakot” el kéne sorvasztani. Akik ezt állítják, abból indulnak ki, hogy nem szűnik meg a gazdasági válság. Pedig előbb-utóbb szükség lesz azokra a kommunikátorokra is, akik a külföldi cégekkel tartják majd a kapcsolatot. Addigra talán visszatérnek a nyugat-európai száműzetésből.