Médianapló

Médianapló - Miért halt meg egy kisvárosi főszerkesztő?

2013. december 15. 10:29 - Zöldi László

A tudatomban Nagykőrös látképe egy anyai pofonnal kapcsolódik össze. Vadonatúj biciklimmel kerekeztem át a tizenöt kilométernyire lévő szomszédvárosba, szétnéztem a szép főtéren, vettem egy képeslapot, és föladtam a postán, majd visszafordultam Kecskemétre. Otthon egy szót se szóltam a kiruccanásról, másnap azonban megérkezett a levlap. Anyám első meglepetésében adott egy nyaklevest, majd sírva fakadt, és megígértette, hogy máskor nem merészkedem forgalmas útra.

 

A fél évszázados emlék ötlött fel, amikor elolvastam a Heti Hírek című portál tegnapi tudósítását Kolláth György nagykőrösi kiruccanásáról. A képernyőről ismert alkotmányjogászt a fényképek tanúsága szerint sokan várták a Civil Klubban, köztük Volner János jobbikos országgyűlési képviselő és Romhányiné dr. Balogh Edit, Abony polgármestere, aki jövő tavasszal a demokratikus ellenzék közös képviselőjelöltje lesz. Hogy a neves vendég miről beszélt, azt még nem tudom, mert mondandója a digitális újság nyomtatott változatában jelenik majd meg. Mindazonáltal a portál tanulmányozása közben érdekes dolgokat tudtam meg a helyi nyilvánosságról.

 

Például azt, hogy a politikai elfogultsággal aligha vádolható alkotmányjogászt a jobboldali többségű önkormányzati testület egyetlen kormánypárti tagja sem tisztelte meg a jelenlétével. Talán azért nem, mert épp mostanában kerültek kínos helyzetbe a helyi nyilvánosság előtt. A két lábon álló médium nyert pört tizennégy fideszes városatyával szemben, akiknek bizony fizetniük kell egy becsületsértésért. De hogy miért, arról fogalmam sincs. Az viszont kiderül a tudósításból, hogy a jogi eljárás fél évtizedig húzódott, és a hajdani főszerkesztő nem érte meg, hogy a bíróság igazságot szolgáltasson neki. Azt sem tudom, hogy mibe halt bele, de nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a pör feszültségei hozzájárultak az elmúlásához.

 

Mindez nemcsak azért érdekel, mert az egyelőre homályos összefüggések tipikusnak mondhatóak a vidéki Magyarországon. Azért is foglalkoztat, mert egyik kedves tanítványom a szomszédos Abonyban él, és keresi a helyét. Korábban szerkesztett egy pártoktól független portált, aztán kiment dolgozni német nyelvterületre, majd hazatért, és nem a kommunikációs diplomájának megfelelő területen helyezkedett el. Ideje volna meglátogatni, hátha kiviláglik, hogy a függetlenségre törekvő nagykőrösi szerkesztőség abonyi kiadójánál kínálkozik számára digitális tér.      

4 komment
süti beállítások módosítása