Médianapló

Médianapló - Ki keverte le a képernyőről Antall Józsefet?

2013. december 10. 10:53 - Zöldi László

Azért folytatom a tegnapi jegyzetet, mert meg kell védeni egyik kollégámat a félreértéstől. Néhány szakmabeli felhívott vagy e-mailt küldött, és miközben kifejtették az álláspontjukat, arra kértek, ha visszatérek a témára, ne említsem a nevüket.

 

Egyikük például megrótt. Mondván, hogy tapintatból hallgattam el ama ügyeletes szerkesztő nevét, aki 1990. május 23-án lekeverte Antall József egynapos miniszterelnököt a Magyar Televízió képernyőjéről Óvtam a leleplezéstől Baló Györgyöt. Kétségkívül van ilyen értelmezése a történteknek, ez azonban nem felel meg a valóságnak. Az immár nyugdíjas tévések arról számoltak be, hogy a Milan-Benfica BEK-döntő miatt nem Baló György szakította meg a parlamenti közvetítést, szerintük az ügyeletes szerkesztő Chrudinák Alajos volt. Márpedig ha a miniszterelnök „elhallgattatása” politikai okra vezethető vissza, akkor érdekes kérdéseket vetne föl az MDF-hez közel álló televíziós döntése.

 

Ha aznap este csakugyan Chrudinák volt az ügyeletes szerkesztő, elismerésre méltó, hogy politikai meggyőződése vagy/és személyes érdekei ellenére szakmailag döntött, amikor előnyben részesítette néhány millió fociszurkoló szempontját az Antall-kormány bemutatásával szemben. Akadt olyan hozzászóló, aki azt fejtegette, hogy az elnök nélkül maradt Magyar Televízióban akár jobban is dönthetett volna az ügyeletes szerkesztő. Mert egyetlen tévé működött ugyan az országban, de két csatornával, és ő az egyesről a kettesre tette volna át a parlamenti közvetítést. Igen ám, csakhogy egy másik volt televíziós szerint az idő tájt a kettes csatorna műsorait csupán az ország háromnegyed részében lehetett nézni, ráadásul nem is lett volna könnyű egyik percről a másikra átirányítani a parlamenti közvetítést.

 

A technikai kérdésekben nem mernék véleményt formálni, azt azonban tanúsíthatom a korabeli újságok átböngészése nyomán, hogy a nehéz döntést 1990 májusában alig két-három glossza minősítette, és a csodálkozásból-korholásból nem kerekedett botrány. Ősszel, az önkormányzati választás előtt lett belőle purparlé, amidőn Antall József nyilatkozatát az ország állapotáról Hankiss Elemér, a Magyar Televízió időközben hivatalba lépett elnöke nem engedte a képernyőre. A sajtó kormánypárti része visszamenőleg kapcsolta össze a két eseményt, szerintem indokolatlanul.         

komment
süti beállítások módosítása