Médianapló

Médianapló - Rájuk fér az ellenőrzés, meg ránk is

2013. december 02. 09:42 - Zöldi László

Tegnapi jegyzetemben volt egy mondat, amely visszhangot váltott ki. Ezt írtam: „Az újságírókat arra tartja a társadalom, hogy ellenőrizzék a választott képviselőket.” Folytattam is a gondolatmenetet, de ez most mellékes, mert az egyik hozzászóló kifejtette: „Ki választja az újságírókat? Miféle legitimációval rendelkeznek, hogy ellenőrizzenek bárkit is? Miért is kellene ugyanolyan jogokat kapniuk, mint a választott tisztségviselőknek?”

 

Bár germanizmus, ha valaki a rendelkeziket használja, létező, közismert, vagy ahogy ő írja, legitim álláspontot képvisel a kommentelő. Elismerem, hogy a mentelmi jogot élvező országgyűlési képviselő választott tisztségviselő, az újságíró viszont nem az. Két mozzanat mégis feljogosítja a politikusok ellenőrzésére. A legutóbbi három és fél évben a végrehajtó hatalom (a kormányzat) maga alá gyűrte a másik két hatalmi ágat, a törvényhozást (a parlamentet) és az igazságszolgáltatást (az ügyészséget, illetve részben a bíróságot is). Történelmi tapasztalat, hogy ilyenkor a nyilvánosság átveszi a két háttérbe szorított hatalmi ág ellenőrző funkcióját. S mert a nyilvánosság eszközrendszere a média, eszközei pedig a sajtó, a rádió, a televízió és az internet, a médiában dolgozó szakemberek a nyilvánosság képviselői. Ők néznek a választott képviselők körmére.

 

És hogy van-e felhatalmazásuk erre? Hogyne volna. Kálmán Olga, szakmánk egyik képernyőről ismert művelője tegnap, az Index digitális felületén így jellemezte megannyi stúdióvendégét: „Én munkáltatója is vagyok annak a politikusnak - mint választópolgár.” Az újságíró tehát az a választópolgár, akit arra is kiképeztek, hogy faggassa, indoklásra késztesse a választott polgárokat. Okfejtésemben azonban helyük van a kommentelőknek is. Őket szintén felruháznám az ellenőrzés lehetőségével, noha túlnyomórészt nem a nyilvánosság szakmájában tettek szert felkészültségre. Elvégre állampolgárok, nekik is joguk van arra, hogy számon kérjék a politikusokon, vajon hogyan sáfárkodtak az adóforintjaikkal. S mert mi, újságírók sem végezzük túl jól a munkánkat, az amatőr, műkedvelő, népi újságírók bennünket is ellenőriznek.

 

Stumpf István jelenlegi alkotmánybíró, hajdan kancelláriaminiszter az első Orbán-kormányban e két tisztsége között ezt pedzegette: „A média egy új hatalmi ág, amely demokratikus kontroll nélkül működik.” (Magyar Nemzet, 2006.03.27.) Azóta a kommentelők egyre erőteljesebben működtetik ezt a kontrollt, még ha olykor rosszul esik is nekünk.

komment
süti beállítások módosítása