Az újságok tele vannak a londoni 6:3-mal. Ma hatvan éve, hogy megvertük az angolokat. Aki megélte a mérkőzés közvetítését, annak van élménye róla. Nekem más a történetem.

A kiskőrösi Petőfi Sándor általános iskola másodikos tanulója vagyok. Osztályunkba negyvenkét fiú jár, és mindenki a magyar foci lázában ég. Ritkán rúgjuk ugyan a labdát, de szinte az asztalra hasalva fésűvel nyomogatunk vastag, emeletes gombokat, az oldalukra pedig világverő focistáink nevét ragasztjuk. Mellesleg készülünk a nagy meccsre, én a legjobb barátommal, Farkas Győzővel beszélem meg, hogy náluk hallgatjuk Szepesi Györgyöt. Világvevő rádiójukon titokzatosan villódzik a zöld macskaszem, az állomások közül Hilversum neve olvasható a legnagyobb betűvel. A közvetítés negyed négykor kezdődik, addig van időm egy komoly megbízatást teljesíteni.

Munka után apám harmincnegyedik születésnapját kisebb társaság ünnepli majd a lakásunkban. Az általa vezetett vegyesbolt mögötti raktárt két részre osztotta, és kicsinosította. A szobában alszunk, a másik helyiség közepére konyhaszekrényt húzott. Elől sparhelt és asztal három székkel, hátul lavór és a víznek való vödör. Vécé az udvaron. Estére várjuk anyám két barátnőjét. Elza nénit, a hajdani mozis lányát, aki a családtagjai nélkül jött vissza Auschwitzból. Marika nénit, aki Óbecséről szökött át a jugó határon, a sváb férje ugyanis SS-katonaként esett el. Továbbá Menyus bácsit, apám helybéli illetőségű segédjét, akiről azt suttogják a felnőttek, hogy összeszűri a levet Marika nénivel. És Dezső bácsit, apám másik segédjét, aki vele együtt menekült Erdélyből. Odaát katonaszökevénynek számítanak, mert a román helyett a magyar hadseregbe vonultak be, és csinálták végig a világháborút. Ha nem akarják, hogy a boltban dolgozók értsék őket, románra fordítják a szót.

Apám fizetése nyolcszáz forint, ebből adott egy százast, hogy a közeli Szarvas vendéglőből hozzak három Családi sört. Zöld színű és csatos az üveg, két liter fér belé. A téglalap alakú főtéren vezet az utam. Egy kósza ötlet hatására feldobom a tenyeremben tartott papírpénzt, és elviszi a kavargó szél. Sírva kullogok haza, apám azonban nem ver meg. Szobafogságra ítél, márpedig nekünk nincs rádiónk. 1953. november 25-én valószínűleg én voltam az egyetlen kisfiú Magyarországon, aki nem hallgatta meg a londoni 6:3 közvetítését.