Bajnai Gordon beült az InfoRádió stúdiójába. Mintegy ötven perces interjújából leginkább azt hüvelyezték ki a politológusok és a politikai újságírók, hogy két feltételt szabott Gyurcsány Ferencnek az esetleges együttműködésre. Eszmefuttatásában azonban volt egy látszólag jelentéktelen mozzanat is, amire fölkaptam a fejem. Az E14 és a PM választási szövetség vezetője kifejtette: „Ebben a műsorban talán el lehet mondani azt, amit a nulla-húszas híradóban nem lehet.”

Szakmai körökben elterjedt kifejezést használt, körülbelül ennyit tanult meg a médiából. Arra utalt, hogy van egy hatvan-nyolcvan másodperces összeállítás, ebben kap ő húsz nyomorult másodpercet, és akkor valami ütőset, velőset, szellemeset, találót, csattanósat kéne mondania, hogy a médiafogyasztók eltűnődjenek a továbbgondolásra ingerlő, másnap is beszédtémát szolgáltató megjegyzésen. A politikusok ritkán kelnek ki a nyúlfarknyi üzenet ellen, bár látványosan szenvednek tőle. Utoljára Kuncze Gábor kárhoztatta a „harminc másodperces kommunikációt”, kevesebb joggal, mint Bajnai Gordon, mert kinyilvánított ellenérzésétől függetlenül érzi a szállóige műfaját is.

Nyilvánvaló, hogy a felgyorsult médiában csupán az a közéleti személyiség érvényesülhet, aki kommunikációs értelemben két nyelven beszél: egyaránt otthonosan mozog a hosszú és a rövid megnyilatkozásban. Bajnai szakpolitikusi alkatához közelebb áll a terjedelmes, ráérős okfejtés, emberileg érthető tehát, hogy berzenkedik a tömörítés ellen. Azért nem ironizálnék rajta, mert az a benyomásom, hogy az alkati szemponton túl van nyomósabb oka is a rövidre való képtelenségnek: a mondandó hiánya. Az, ami szinte az egész magyar politikai elitre jellemző. Tagjai nem igazán tudják, hogy mit is akarnak, és ami számukra sem eléggé világos, azt nehéz frappáns üzenetekbe gyömöszölni.

Ezzel az ellentmondással küszködik az Orbán leváltásával házaló ellenzék. Szétforgácsolódott csoportjai nem képesek a nyilvánosság előtt megkülönböztetni magukat egymástól, ezért a magamfajta választópolgár hajlamos azt gondolni, hogy voltaképpen nem is elvi különbségek vannak köztük. Ugyanazokért a baloldali szavazókért harcolnak, nem mindegy ugyanis, hogy erősen vagy gyöngén kerülnek-e be a felére csökkentett létszámú országgyűlésbe. Ezt pedig mégsem lehet az orrunkra kötni.