Tegnap délután, Wisinger István könyvbemutatóján összefutottam egy kollégával. Elmondta, hogy olvassa ezt a rovatot, és a szememre hányta, hogy az egyik jegyzetben nemcsak a politikusokat minősítettem közszereplőnek, hanem az újságírókat is. Aztán a szűk teremben elsodorta a tömeg, és azóta is tűnődöm a hiányos mondandóján.

A kérdés egyébként több mint tíz esztendeje van a levegőben. A Magyar Rádió akkori elnöke, Kondor Katalin beperelte a Népszavát, és az ítélet azon múlt, vajon reá nézve érvényes-e az Alkotmánybíróság állásfoglalása, miszerint a közszereplő köteles többet elviselni, mintha átlagember volna. Kondor nem vallotta magát közszereplőnek, és a bíróság neki adott igazat. Holott elképzelhető ugyan, hogy azoknak van igazuk, akik az újságírókat nem tartják közszereplőnek, az olyan állam intézmény, mint például a Magyar Rádió vezetője azonban szerintem mégis annak számít.

Egyelőre az a benyomásom, hogy azok is közszereplők, akik a véleményüket rendszeresen kifejtik a nyilvánosság előtt, ezért többet kötelesek elviselni - például a kommentelőktől. Ebben erősít meg Udvaros Dorottya minapi interjúja az Indexben. A kitűnő színésznő ezt mondta a bulvársajtóról: „Közszereplő vagyok, bármit lehet rólam írni, aztán ha nagyon durva a dolog, beperelhetem őket.” Álláspontja hasonlít az előző jegyzetemben már idézett politikuséra, L. Simán Lászlóéra, aki így fogalmazott: „Ha letolvajozzák az embert, nem örül, ám ha olyan állításokkal feketítik be, hogy itt meg ott, ezt és azt, ilyen és olyan módon ellopta, indokolt bírósághoz fordulnia.”

Ha abból indulunk ki, hogy a jelenség mögött két alapjog viszonya rejlik, akkor pontosabban körvonalazható a közszereplőség. Mindhárom szakma képviselői a nyilvánosság előtt gyakorolják a mesterségüket, de nem mindegy, hogy milyen arányt állapítunk meg a szólásszabadság és a személyiségi jog között. Ha a szólásszabadságot részesítjük előnyben a személyiségi joggal szemben, a politikusnak bizonyos határig tűrnie kell. Ha egyensúlyt próbálunk teremteni a két alapjog között, az inkább az újságírók helyzetét világítja meg. Ha pedig a szólásszabadsággal szemben előnyben részesítjük a személyiségi jogot, a bulvársajtóban gyakran elővett művészek érdekeit védjük. Kérdés persze, hogy az árnyalatokat-arányokat be lehet-e építeni a bírósági gyakorlatba.