Médianapló

Médianapló - Rezsi vagy rezsim?

2013. október 06. 10:44 - Zöldi László

Itt van például a rezsi kifejezés. Pillanatnyilag egyik szerkesztőség sem kért összeállítást róla, előbb-utóbb azonban pittyeg majd a telefon. Sok mondat gyűlt össze a számítógép merevlemezéről és a világhálóról. Amikor pedig átnéztem a termést, érdekes összefüggés rajzolódott ki.

 

A legtöbb értelmező kormánypárti, politikus vagy újságíró, akik persze a rezsicsökkentés előnyeit hangsúlyozzák. A másik oldalról mindössze ketten emlegetik a rezsit, egy író és egy újságíró. Ellenzéki politikus sehol a láthatáron. Nem mintha hallgatnának a rezsicsökkentésről, csak éppen az a benyomásom, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Tanácstalanságuk a stílusból is kisejlik. Körmondatokban fogalmaznak, képtelenek röviden és egyszerűen kinyilvánítani az álláspontjukat. Márpedig az összetett mondat nem alkalmas a dokumentálásra, még kevésbé a figyelem megragadására. A körülírásból nem lesz szavazat.

 

Felfigyeltem egy másik jelenségre is, talán azért, mert a rezsit csupán egy betű különbözteti meg a rezsimtől. Kíváncsiságból az utóbbit is beírtam a keresőbe, és a számítógép töméntelen ellenzéki megnyilatkozást dobott ki. Legtöbbet a politikusok rövid, rögzíthető, közérthető mondataiból. Van olyan - például Bajnai Gordon -, akinél már beidegződéssé vált az „Orbán-Simicska rezsim”. Bizonyára azért, mert kommunikációval foglalkozó munkatársai elmagyarázták neki, hogy szükség van ismételgethető hívószavakra.

 

Elképzelhető, hogy az „Orbán-Simicska rezsim” olyasmi, amellyel aktivitásra ösztönözhetőek azok a választók, akik utálják az Orbán- rendszert, és amúgy is elmennek majd szavazni. De ha a stáb egy elvont fogalomhoz rendel állandósult szóösszetételt, vajon miért nem értelmezi hatásosan a kormányzat legügyesebb kampányfogását, a rezsicsökkentést? Az ellentmondás tehát úgy foglalható össze, hogy a választópolgárok számára elvontnak ható rezsim megihleti az ellenzéket, a mindennapjainkat megnehezítő rezsi viszont körülírásra készteti.

 

Bajnai Gordon bedobott a köztudatba egy figyelemre méltó gondolatot arról, hogy a fűtésrezsi csökkentése helyett ésszerűbb volna államilag támogatott hőszigetelési programmal kísérletezni. Csökkenteni lehetne a gázfogyasztást, és néhány ezer ember munkalehetőséghez is jutna. Nekem tetszik az elképzelés, igazán kár, hogy Bajnaiék képtelenek az ötletet röviden és közérthetően a nyilvánosság tudtára adni.      

3 komment
süti beállítások módosítása