Tegnap délután Kőbányán múlattam az időt. A vásárváros B pavilonjában rendezték a nyomdaipar seregszemléjét. Az idei PrintExpón gyorsabban jártam körül a standokat, mint a legutóbbi évtizedben bármikor.
Tavaly még az egész pavilont kitöltötték a kisebb-nagyobb nyomdák bemutatóhelyei. Ha meg-megálltam, és beszélgettem a képviselőikkel, reklámszatyornyi katalógust és szórólapot vihettem haza, és volt mit otthon nézegetni. Tegnap nem számoltam ugyan össze, de aligha láttam többet tucatnyi nyomdastandnál. A hatalmas csarnokban egy régi és tekintélyes iparág közösködött az idegenforgalommal (a nagyobbik részben szállodák kínálták a portékájukat). S bár a szakmák közül a nyomdászoké áll legközelebb az újságírókéhoz, mégse venném a bátorságot, hogy elparentáljam az iparukat. De az talán nem túlzás, hogy nyomdászaink nincsenek a legjobb passzban.
A válság bizonyára sok okra vezethető vissza. Leginkább arra gyanakszom, hogy a rokonszakma képviselői szívesebben állítanak elő újságot bérmunkában, mintha tulajdonosként vennék ki részüket a lapkiadásból. Pedig a millennium és az első világháború, 1896 és 1914 között épp azért virágzott föl a hazai sajtó, mert a Kárpát medencében, vagyis a történelmi Magyarországon sok száz városban vásárolt a helyi nyomdász egy 1884-ben föltalált nyomógépet. A príma német márka kapacitásából már nemcsak szalvéták, névjegyek és esküvői meghívók készítésére futotta. A nyomdászok egymástól függetlenül jöttek rá, hogy a fölösleges kapacitást csak az újság töltheti ki. Ők találták ki a modern magyar sajtót, és ha a szerkesztéshez nem konyítottak, hát beszervezték a helybéli iskolából az irodalom- vagy a történelemtanárt.
Műszaki szempontból hasonló helyzetben vagyunk. Megint csak Németországból érkeznek a szerkentyűk, ezúttal a digitális nyomógépek, és kínálják a lehetőséget, hogy tulajdonosaik szálljanak be a lapkiadásba. Csakhogy a hazai nyomdászok alighanem abból indulnak ki, hogy arra a kis időre már nem érdemes kockáztatni, elvégre haldokolnak az újságok. Igen ám, de a legborúlátóbb kutatók is „csak” azt jövendölik, hogy 2043. március 31-én jelenik meg az utolsó napilap. Addig hátra van még három évtized, a digitális nyomógépek következő nemzedékének volna tehát helye a magyarországi sajtópiacon. Különösen akkor, ha a bérmunkás nyomdászok irigylésre méltó technikai felkészültsége némi vállalkozó kedvvel is párosulna.