Médianapló

Médianapló - Szellemi teljesítményt serkentő szer

2013. szeptember 28. 11:00 - Zöldi László

Mármint a plágium. Ezt jelentette be ma reggel Nagy Gergő az egyik közösségi portál üzenőfalán. Ismerem őt, fiatal és tehetséges médiakutató, aligha állna elő a váddal, ha nem bántaná annyira a szellemi lopás. Bizonyítékul föltette azt a linket is, amelyből kiderül, hogy a szakmabeli kolléganő ugyanabban a témakörben ugyanazt a címet adta a saját nevével fémjelzett okfejtésnek. Nem szívesen volnék a hölgy helyében, bár tapintatból találnék számára egyetlen mentséget.

 

A plágium története ellentmondásos és kacifántos. Körülbelül kétezer éve tudunk róla, de nem mindig ítélték meg olyan szigorúan, mint manapság. Mielőtt a szerzői jog szárba szökkent volna, a szerzők előszeretettel szemelgethettek egymás műveiből anélkül, hogy feltüntették volna az alkotót. Moliére-t például megvádolták plágiummal, mire dacosan válaszolta: „Ott veszem vissza a magam jószágát, ahol találom.” Szavait Benedek Marcell 1927-ben megjelent Irodalmi Lexikon-ából idéztem, amelynek plágium szócikkét a szerkesztő önmagával íratta meg, annyira fontosnak tartotta.

 

A közelmúltban sok kellemetlenségtől kímélte volna meg magát egy magyar köztársasági elnök, egy miniszterelnök és egy miniszterelnök-helyettes, ha az idézetek lelőhelyét ugyanilyen módszerrel tüntette volna föl. Nem véletlen, hogy két meghatározás is a Schmitt-botránynak köszönheti a megszületését. („A hivatkozás, illetve idézőjel nélküli átvétel plágium.”, Majoros Pál kutatásmódszertani szakértő, Népszabadság, 2012.01.13., illetve „A plágium gondolatlopás.”, Krémer Ferenc szociológus, Galamus.hu, 2012.01.14.)

 

Több mint négy évtizedes szerkesztői gyakorlatomban vagy tucatszor szembesültem kínosabbnál kínosabb esetekkel. A legutóbbi két évtized médiatanári gyakorlatában pedig még többször vettem észre, hogy a kommunikáció szakos hallgatók hajlamosak idegen szöveghez nyúlni, azt részben vagy teljes egészében magukévá tenni. A kétezres évek eleje óta terjedt el az a tévhit, hogy ami a világhálón föllelhető, az szabad préda. Szinte minden tanévben el kellett távolítani az újságíró-szemináriumból egy-egy hallgatót, és csodálkozó tekintetükből azt olvastam ki, hogy aránytalanul súlyosnak érzik a döntést.

 

Az a benyomásom, hogy ezrével kerülnek ki fiatalemberek a főiskolákról és az egyetemekről, akik bocsánatos bűnnek vélik, ha alkalomadtán szellemi serkentő szerrel élnek. Úgy rémlik, akadnak már olyanok is köztük, akik a médiakutatásban doppingolnak.      

komment
süti beállítások módosítása