Médianapló

Médianapló - Rövidítés vagy hamisítás?

2013. szeptember 23. 12:02 - Zöldi László

Olvasgatom az Amerikai Magyar Népszavát és a Kanadai Magyar Hírlapot is. Érdekel, hogy az elszármazottak miként vélekednek rólunk. Az a benyomásom, hogy velünk ellentétben látják az erdőt, amit mi a fák miatt nem veszünk észre. Tegnap például továbbgondolásra érdemes cikket találtam a kanadai digitális újságban.

 

Szerzője Frank Tibor közgazdász. Harmincvalahány éve disszidált, odakint karriert csinált az üzleti életben. Eszmefuttatásában fölfedeztem vitatni való megállapításokat is, talán ezek egyikéről szólna a mai széljegyzet, ha a véletlen jóvoltából nem tűnik föl egy másik, nehezen megmagyarázható jelenség. Szokásomhoz híven kiírtam cédulára a leglényegesebb megállapításokat, és amikor ma reggel, jókora késéssel végigolvastam a Népszabadság szombati számát, szintén szembesültem Frank Tibor ismerős gondolataival. Elég régen dolgozom a sajtóban ahhoz, hogy lássam: ez a publicisztika azonos a digitális cikkel, de rövidebb. Kerestem benne az eredeti (kanadai) kéziratból kiírt sorokat, a négy mondat közül hármat nem találtam.

 

Az elsőnek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. Az alaptörvény minősítése lett a rövidítés áldozata, hát istenem, van ilyen. A második mondat hiánya már zavar, mert szűkebb érdeklődési körömet, a médiát érintette. De még ez is belefér a rövidítésbe. A harmadik hiánya viszont gondolkodóba ejt, ezt írta ugyanis a szerző: „A nép nem szavaz olyanokra, akikben nem lát egységet és erőt.” Ez azért fontos megállapítás lett volna, de üsse kő, elvégre benne maradt a budapesti szövegben is, hogy „Ehhez nemcsak a baloldalnak kellene összefognia, hanem minden demokratikus erőnek, beleértve a jobboldali gondolkodókat is.” Rájöttem, hogy valami mégsem stimmel. Némi vizsgálódás után kiderült, hogy az eredeti szöveg így kezdődött: „Itt nem a baloldalnak kellene összefognia, hanem minden demokratikus erőnek, beleértve a jobboldali gondolkodókat is.” Ez bizony merőben mást jelent, mint ami a legjobb magyar napilapban megjelent.

 

Volt még egy mondat a kanadai cikkben, amit ugyan nem írtam ki cédulára, de utólag tűnődésre késztet. A szerző kerekasztalt hozna létre, amelynél a demokratikus ellenzék összes szervezete választana egy arcot, aki a nyilvánosság előtt képviselné az Orbán-ellenes erőket. Meg is nevezi Tétényi Évát. Csakhogy az esztergomi polgármester neve szőrén-szálán eltűnt a budapesti szövegből. Ez már aligha írható a rövidítés számlájára.   

1 komment
süti beállítások módosítása