Amidőn a lépcsőházi postaládából fölhozom a napilapokat, még a liftben átfutom a címoldalakat. A paksaméta tetejére a Népszabadságot helyezem, és első pillantásom az Ötödik hasábra esik. A szerkesztőségi jegyzet a jobb szélen foglal helyet, és aki írja - vagy akik írják - röviden, egyszerű szavakkal adja-adják közre, vajon Magyarország legjobb napilapja miként vélekedik a körülötte zajló valóságról.

Ma reggel például a Hortobágyi Nemzeti Park területén kirobbant földbérlet-botrány ürügyén megint a kormányzati disznóságok kerültek terítékre. Az okfejtés szemléletében és stílusában nem tér el a megszokottól, van azonban egy mondat a végén, amely legalábbis kétségeket kelt bennem: „Ha most feltámadna a ’rokonságok és panamák lápvilágáról’ jó száz éve tudósító Móricz Zsigmond…” Nem is folytatom, a mondandóm ugyanis az idézett részhez kapcsolódik. Móricz 1879-ben született, és az irodalmi közvélemény 1908-ben figyelt föl rá, amikor Hét krajcár című novellája megjelent a Nyugatban. Egy évvel később, harmincéves korában látott napvilágot első novelláskötete, innentől számít írónak. Utána írt már ugyan regényeket, amelyek tartalmaztak korrupciós elemeket is, de haditudósítóként kellett kiábrándulnia az első világháborúból ahhoz, hogy a frontról hazatérve a magyar valóság mélyére ásson. Rokonok című regénye, a mutyizás világirodalmi színvonalú bemutatása 1932-ben jelent meg, vagyis „jó” nyolcvanegy éve.

Ugyancsak M-mel kezdődik Mikszáth Kálmán vezetékneve is, ő 1910-ben halt meg, hatvanhárom éves korában. Életművébe jobban illik a panamák és egyéb korrupciós jelenségek „jó száz év” előtti tudósítása. Azt gyanítom tehát, hogy sikerült a két M betűs írót összetéveszteni. Az is elképzelhető persze, hogy én tévedek, és a névtelen szerző egy korai Móricz-írásból emelte ki a lápvilágos félmondatot. Vállalom ezt a kockázatot, mert feltűnt, hogy reflexszerűen emlegetjük Mikszáth és Móricz nevét. Ők megírták ugyebár a maguk korát, nem kímélték az urambátyámék és a keresztapák intézményesített üzelmeit. Zavar viszont, hogy az emlegetésükből fakadó kérdést nem tesszük fel.

Hol vannak a legutóbbi negyedszázad valóságfeltárói, a rendszerváltás utáni mikszáthok és móriczok? Vajon mikor fogalmazzák meg azt, amit Josip Tot és Kaya Ibrahim cégtemetőjéből, a Tocsik- és a Zuschlag-ügyből, a Hagyó- és a Simicska-jelenségből, a föld- és a trafikmutyiból fontosnak vélnek szépirodalommá formálni?