A Népszabadság hétvégi mellékletében Tamás Ervin a magyarországi nyilvánosságról töpreng. Közben pedig továbbgondolja egyik jegyzetemet a pártsajtóról. Köszönöm a kiegészítő okfejtést, és tulajdonképpen az sincs ellenemre, hogy „Zöldi László médiablogját” emlegeti. Elvégre a blog digitális napló.

Mégis meg kell magyarázni, hogy ezt a rovatot miért neveztem el Médianaplónak. Annál inkább, mert nemrégiben egy Mária álnevű kommentelő, akiben önálló írásokkal is jelentkező bloggert tisztelhetünk, szelíden megrótt: „Egy link nem ártott volna a cikkhez.” Ama hatvanasokhoz tartozom, akiknek csupán 3,9 százaléka ül a számítógéphez, vagyis százból négyen internetezünk. Talán elhiszi Mária, hogy a linkelés nem haladja meg a technikai képességemet. Négy okkal is magyarázható, hogy mégsem élek vele.

Az első az, hogy hosszas kísérletezés után a harmincsoros, legföljebb 2400 karakteres jegyzetnél kötöttem ki. Ennél többet már vagy tíz éve nem írok. Ha a témából adódik elágazás, legföljebb másnap szánok rá újabb harminc sort. Nyugtázhatom, hogy az olvasók visszaigazolták ezt a gyakorlatot. Három-négy percet szentelnek a média valamelyik összefüggését firtató jegyzetnek, link híján nem zökkennek ki az eszmefuttatásból, majd magukban vagy írásban hozzáfűzik a véleményüket. A nem föltétlenül digitális módszert azért is alkalmazom - ez a második ok -, mert negyedszázada foglalkozom idézetekkel, és megtanultam, hogy nem szabad, nem is érdemes meghamisítani mások gondolatait. Elismerem, hogy link nélkül az olvasó nem nézhet utána a macskakörmös mondatnak, de a Médianaplót még sosem vádolták meg azzal, hogy bármelyik idézetet kiragadtam volna az összefüggéseiből.

A harmadik ok, hogy a szakmában van egy Pécsi Ferenc nevű kolléga, aki otthonosabban mozog a digitális sajtóban. Ő indokoltan adta rovatának azt a címet, hogy Médiablog, én maradnék a Médianaplónál. Literátus újságírónak vélem ugyanis magam, aki igényesen igyekszik fogalmazni, és elég jól ismeri a magyarországi média történetét. Márpedig könyvekben gondolkodva mellőznöm kell a linkelést (ez a negyedik ok). A több mint négyezer széljegyzetből például telik majd egy karcsú kötetre, amelyben azt mutatom be, hogy a huszonegyedik század első és második évtizedében miként haldoklott a papír alapú sajtó.