Kedvenc napom a vasárnap. Bár ilyenkor is ötkor ébreszt a tenyérnyi japán rádió, mégsem kell pontosan „belőni” az újságszerzés időpontját. Hétköznap ugyanis furcsán alakult az előfizetett lapok sorsa.

A régi kézbesítőt ismertem, de nem kedveltem. Állástalan filozófiatanár volt, akivel általában Max Weberről, hajdani diplomamunkám alanyáról beszélgettünk, ha éppen összefutottunk a lépcsőházban. Nem fért a fejébe, hogy az újság-kézbesítés hajnali foglalatosság, ezért a lapokat rendszertelen időközönként gyömöszölte a postaládámba, néha el is feledkezett róluk. Nem gondoltam volna, hogy visszasírom ötletszerű tevékenységét. A mostani kézbesítőt nem ismerem, de kedvelem. Tisztában van a munkájával, és reggelenként fél hat körül érkezik. Ezt onnan sejtem, hogy a nyíregyházi Intercity több mint egy évtizede negyed hét körül indul a Nyugati pályaudvarról, és háromnegyed hatkor lépek ki a kapun, miután magamhoz vettem az újságokat. Kitartanak Ceglédig, sőt olykor Szolnokig is, és marad még időm, hogy azon tűnődjek, vajon a nyomtatott sajtó jövőjéről mit mondok majd a kommunikáció szakos főiskolásoknak.  

A kézbesítő precizitása lett a vesztem, a házból valaki rájár az újságjaimra. A lépcsőházban hetvenhat egyen-postaláda található, és az egyenkulccsal bármelyiket ki lehet nyitni. Amikor rájöttem, hogy nem a kézbesítő a ludas, ha a ládából hiányoznak az újságok, akkor engedélyt kértem a házmestertől, hogy egyedi postaládát tehessek föl, amelyet egyedi kulcs nyit. Nagyobb szájút vásároltam, elvégre sok újságot olvasok, és mutatósabbat is, mint a hetvenhatok, majd a lépcsőház falára csavaroztam a szerzeményt. Kétségkívül kirítt a postaláda-rengetegből, de ma már tudom, hogy másnap hajnalra nem irigységből szerelték le.

Nem a lakótársaim tanítottak móresre, csupán az egyik önérzete tüntette el. Megbüntetett azért, mert azt hittem, hogy amit kifizetek, arra igényt is tarthatok. Azóta hétköznaponként háromnegyed hatkor kászálódom ki az ágyból, amikor már biztosan megérkeztek az újságok, és a tolvaj még nem indult el a munkába. Leviszem a szemetet, visszafelé pedig a régi postaládámból elorzom a tolvaj elől a lapokat. A pontos időzítés kellemes tudatával kezdem a napot. Mégis jól jön a vasárnap, amikor nincs mit kihoznia a kézbesítőnek, és végre elengedhetem magam.