Tegnap este a közszolgálati televízió jóvoltából végignéztem az Atlétikai Magyar Nagydíj alig több mint egyórányira megvágott műsorát. Nagyot dobbant a szívem, amikor egy jamaicai lány század másodpercre ugyanazzal az idővel lett első négyszáz méteren, amivel 1964-ben országos középiskolai bajnokságot nyertem. Szívesen ültem volna kint, a Népstadionban, megszokott helyemen, a huszadik sor táján, a céllal egy vonalban, hogy jobb rálátásom legyen a bezúduló futókra. Ez az első pesti nagydíj, amelyről lemaradtam, mert felültem a Népszava információjának.

A tegnapi számban cikk jelent meg a közelgő versenyről, amelyet a jövő hét közepére harangozott be a sportrovat ismeretlen munkatársa. Aligha véletlen az elírás, mert „a jövő szerda” kétszer is előfordult, egyszer pedig, nehogy valaki tegnap délután mégis kimenjen a stadionba, „jövő heti emlékversenyről” írt a szerző. Egész nap mással voltam elfoglalva, és nem maradt időm ellenőrizni az információt. Be kellett érnem az esti pótlékkal, amelyben akadtak ugyan izgalmas pillanatok, de a futás ritmusát csak a helyszínen lehet élvezni, amikor szemmel kísérhetjük a hullámzó mezőnyt, nemcsak azt a két-három versenyzőt, akit a kamerák mutatnak. Ígérem, ha jövőre is megrendezik a Gyulai Istvánról elnevezett Memorialt, előtte több forrásból tájékozódom.

Szakmailag viszont nem lep meg a téves beharangozás. Bizonyára sokan nyaralnak a szerkesztőségből, az ügyeletes munkatárs pedig valószínűleg elővette a múlt héten megfogalmazott cikket, és új nevekkel egészítette ki - aztán a szövegben maradt az a fránya ’jövő’ jelző. Aki dolgozott már újságnál, megtapasztalhatta, hogy a véletlenek sajnálatos összjátéka olykor furcsa eredménnyel jár. Az utolsó volnék, aki megkövezné a „vétkes” kollégát, mégis van egy mozzanat, amely túlmutat a mulatságos, bár tanulságos hibán. A Népszava filléres gondokkal küszködik. Jeles publicisták hagyták el honorárium híján, és szakújságírókat kellett elküldeni, hogy egyáltalán fennmaradhasson a száznegyven éve működő szerkesztőség, talán még olyanokat is, akik ügyeletesként azonnal észrevették volna a tegnapi hibát.

Márpedig ha a szegénység ennyire sújt (idegen szóval: demoralizál) egy szellemi műhelyt, szinte lehetetlen elkerülni a nyári szabadságolások idején amúgy is kísértő elírásokat.