Tegnap délelőtt érzékeny témára tapinthattam, mert egy budapesti olvasótól megrázó villámposta-üzenetet kaptam. Kifejtette, hogy néhai szülei békéscsabaiak voltak, 1944-ben külön-külön kerültek német koncentrációs táborba. A népes rokonságból majdnem mindenki meghalt, ők alig maradtak életben. Hazatérésük után ismerkedtek meg. és kötötték össze a sorsukat. A családi vállalkozást újra indították, a negyvenes évek végére össze is szedték magukat, mire Rákosiék államosították őket. Ekkor költöztek a fővárosba, a digitális levélíró már itt nőtt fel.

Most nehezményezi, hogy a zsidó kereskedők és iparosok említése nélkül tűnődtem a Gazdák, iparosok, kereskedők a XX. századi Békéscsabán című kézikönyvről. Igaza van, leginkább a szlovák nevű, elmagyarosodott polgárság sorsát hoztam szóba. Az olvasó hiányérzetét azért nem elégíthettem ki, mert az általa említett népességet csupán egy vagy két szócikk képviseli a terjedelmes kötetben, holott a csabai polgárság másik meghatározó rétege kétségkívül a helyi zsidóság volt. Az ellentmondás azonban nem bennem, még csak nem is a kötet szerkesztőjében, hanem a történelmi valóságban rejlik.

A szócikkek csupán azoknak a családoknak állíthattak emléket, amelyek után leszármazottak maradtak. Olyan emberek, akik fényképekkel, levelekkel, egyéb információkkal és esetleg a szócikk nyersfogalmazványával segíthették a sziszifuszi gyűjtőmunkát. A csabai zsidóság második világháborús vesztesége körülbelül kétezerre tehető. Akik visszajöttek a megsemmisítő táborokból, azok közül is sokan vándoroltak ki a negyvenes évek végén vagy 1956-ban. Ahogy tegnap este megtudtam a szerkesztőtől, a kézikönyv szervi hibájával tisztában vannak a kezdeményezők. Ezért írattak a lexikon végére tanulmányt a csabai polgárság megsemmisített részéről a témakör legjobb ismerőjével. Balogh István történész rengeteg nevet és vállalkozást említ meg, ráadásul néhány izgalmas összefüggést is tudatosít.

A fontos és hasznos kötet bizonyára nem kerüli el a világ minden tájára elszármazott érdeklődők figyelmét. Lám, híre a közösségi oldal révén egy budapesti leszármazotthoz is eljutott, aki alkalomadtán dokumentumokat küldhet a helytörténeti kiadvány második kiadásához, és talán még a családi szócikk megírásában is közreműködik majd.