Hajdani csoporttársam a debreceni egyetemről tegnap a közösségi oldalon hozta szóba A múlt prófétája című könyvemet. Markovics Éva szívesen olvasná újra, csakhogy a sok költözködés közepette elvesztette a neki dedikált példányt. A legfelső polcon van még a kötetből tizenegy facér példány, beérem tízzel is. Hová küldjem, Éva?

Tizenöt könyvem közül ezt írtam meg először. 1985. augusztus 26-án reggel megszületett Zsuzsi lányom, ennek örömére ültem az írógéphez, és lepötyögtem a címet. Másfél évtizedig gyűjtöttem az anyagot, hogy a Nemeskürty-jelenségről föllebbenthessem a fátylat. Három botránykönyvének viharos sajtóbeli fogadtatását elemeztem; a Mohácsról, az 1848/49-ről és a 2. magyar hadseregről szólóét. A kéziratot 1986 áprilisában fejeztem be a szigligeti alkotóházban, majd ugyanezzel a lendülettel kezdtem bele az ÉS vitái című esszébe is. Ez utóbbi jelent meg előbb, 1987. március 15-én, az Élet és Irodalom harmincadik születésnapjára.

A Nemeskürty-monográfia csak 1989 őszén látott napvilágot, akkoriban a kiadók sokáig ültek egy kéziraton. Miután azonban történelmi témát dolgoztam föl, a késedelem nem ártott neki. Mostanában hébe-hóba találkozom vele, a világhálón online antikváriumok hirdetik egy-egy kósza példányát az eredeti ár (negyvennégy forint) húsz-huszonötszöröséért. Rendhagyó karrierje nem úgy következett be, ahogy elképzeltem. Például temesvári barátomtól, Bodó Barnától elkobozták a határon, majd egy évre el is tiltották a külföldre utazástól. Már a kétezres években pedig meghívtak Aradra, az Irodalmi Jelen című folyóirat rendezvényére. Odajött hozzám egy hetven körüli mérnök, és elmesélte, hogy amikor kisebbségiként el volt kenődve, ezt a könyvet olvasta, mert szertefutó gondolatait a magyar történelemről úgy rántotta össze, mint mágnes a vasreszeléket.

Egy sajtótörténeti munkához vidéki könyvtárakban olvasgatom a megyei napilapokat. Vagyok annyira hiú, hogy ilyenkor A múlt prófétája sorsát is firtatom. Ki-kiderül, hogy tavasszal megnő iránta az érdeklődés. Végzős középiskolások kölcsönzik ki, hogy a történelem érettségire készüljenek belőle. Most, hogy lapozgatom, feltűnik, hogy a gyerekeimnek ajánlottam. „Zsófinak, Petinek és Zsuzsinak, hogy a huszonegyedik században is értsék, miről vitatkoztunk mi, felnőttek a huszadikban.” Hogy őrülnék, ha az immár felnőtt Zsuzsi végre elolvasná. Kíváncsi volnék a véleményére.