Hajnalban olvastam az Indexen, hogy Katona Tamás meghalt. Föltettem magamnak a kérdést, vajon a néhai MDF-politikusról írhatok-e ebbe a rovatba. Az a benyomásom, hogy kétfajta értelemben is kötődött a médiához, előtte azonban hadd említsek egy személyes mozzanatot.

A Ki kicsoda szócikkeit a lexikonba meghívott közéleti személyiségek fogalmazzák. Tudomásul kell vennem tehát, hogy Katona Tamás imigyen számolt be kecskeméti pályafutásáról: az ötvenes évek közepén a Bács-Kiskun Megyei Könyvtárban helyettesítette az igazgatót. Az idő tájt szintén a hírös városban éltem, és a Katona József Könyvtár igazgatónője, Fenyvessiné Góhér Anna az albérlőnk volt. Általa lettem bejáratos a munkahelyére, ahol egy fiatal bácsi gondjaira bízott, aki szívesen mesélt a történelemről. Közös nevezőnk Petőfi lett. Ő sokat tudott róla, én pedig Kiskőrösről kerültem Kecskemétre.

De ha Katona Tamás 1932 februárjában született, 1955-ben huszonhárom éves lehetett, és a frissiben diplomázott fiatalembert aligha nevezték ki a megyei könyvtár igazgatóhelyettesének. Legföljebb munkatársi állásra tehetett szert Budapesttől egyórányira. A személyes kapcsolatot tisztáztuk a hetvenes évek elején, akkori munkahelyemen, a történettudományi intézetben, a lexikon-szócikk nyomán kirajzolódó ellentmondás azonban most már nem tisztázható. Ami pedig a médiát illeti, mesélő kedve sohasem hagyta cserben. Mindig szívesen állt szóba az újságírókkal, ha kedvenc témaköréről, a XIX. századról, benne 1848/49-ről beszélhetett.

Politikusként mégis furcsa feladatot kapott. Egyetemi évfolyamtársa, Antall József miniszterelnök kezdetben a külügyminisztériumban számított rá, de amikor elmérgesedett a viszony közte és az újságírók között - lemikiegerezett bennünket -, barátját és bizalmi emberét bízta meg a kormányzati médiapolitika irányításával. Katona Tamás államtitkár ekkor ajánlotta az újságíróknak, hogy „Minden reggel egy csepp mézet kell csepegtetniük a nemzet kávéjába.” (Népszabadság, 1993. október 16.) E mondatával nem aratott sikert a nyilvánosság képviselőinél, mindazonáltal elnéztük neki, mert élveztük a csipkelődő, de önmagát sem kímélő hangvételét. Színes személyiségében azt méltányoltam leginkább, hogy a rendszerváltó politikusok népes táborában ama kevesek közé tartozott, aki megmaradt civilnek és értelmiséginek. Talán azért, mert volt szakmai hátországa, ahová visszamehetett.