Médianapló

Médianapló - A kétélű fegyver

2013. június 29. 11:17 - Zöldi László

Meglepett a tegnapi jegyzet fogadtatása. Nem olyan témáról írtam ugyanis, ami lázba hozza a közvéleményt. Mindazonáltal érdeklődésre talált, sőt kedvező visszhangot váltott ki. Az egyik volt tanítványom még tovább is gondolta.

 

Nem vonta kétségbe, hogy a digitális átállásban azért kaptak háromévnyi haladékot a helyi tévék, mert a kormányzat rájött: jobban jár politikailag, ha egyelőre megtartja őket az analóg tartományban. Felvillantott azonban egy másik lehetőséget is. Azt fejtegette kisvárosi televízió szerkesztőjeként, hogy bizonyára elárasztják majd kormánypárti kampányüzenetekkel, mert éppen Orbán Viktor tegnap elhangzott brüsszeli bejelentéséből tudja, hogy az Európai Unió noszogatására a miniszterelnök mégis hajlandó módosítani a választási törvényt. Feltéve, ha a kedvezményezett közszolgálati médiumok után az eleddig eltanácsolt kereskedelmi médiumok is ingyen közlik a kampányhirdetéseket. Volt tanítványom feltételezi, hogy a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok közé befér majd az ő nonprofit vállalkozása is.

 

Márpedig ha így lesz - folytatta a gondolatmenetet -, akkor nemcsak a kormánypártoktól kap politikai hirdetéseket, hanem az ellenzékiektől is. Ezért aztán a hatalmon maradni akarók és a hatalomba törekvők választási ígéretei is eljuthatnak a kisvárosi-falusi Magyarország lakóihoz. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a felmérések szerint a nem budapesti választópolgárok kétharmada leginkább a helyi médiumokból tájékozódik. Tegnap egyébként azt is pedzegettem, hogy ha a digitális átállás legalább egymillió nézőt zár ki az országos médiumok hatóköréből, akkor a tájékoztatás mellett a szórakoztatásban is felértékelődnek a helyi televíziók. Volt tanítványom ennél konkrétabban fogalmazott. Elképzelhetőnek tartja, hogy egy gazdag médiavállalkozó lehetőséget lát az új helyzetben, és például tehetségkutató műsorokat készíttet a kifejezetten kisvárosi-falusi nézők számára. Esetleg rászán néhány százmillió forintot egy közöttük játszódó szappanoperára, amelyet naponta sugároznának a helyi tévék.

 

Még sok ötletét osztotta meg velem, de talán már ennyiből is kiviláglik, hogy a figyelemre méltó kormányzati szándék kétélű fegyvernek ígérkezik. Nemcsak arra alkalmas, hogy meghosszabbítsa az Orbán-kormány hivatali idejét. Arra is, hogy megrövidítse.  

komment
süti beállítások módosítása