A demokratikus ellenzék erős emberei húzzák-halasztják a döntést. Miközben mi, a nyilvánosság képviselői azt firtatjuk, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója, ők még csak a hadállásaikat erősítik. Ezt fájlalom, a pártvezetői szándékokban azonban rejlik két mozzanat, amelyet újságíróként is érdemes figyelembe venni.

Az egyik az, hogy a nem is titkolt személyi ambíciók mögött szemléleti különbségek sejlenek. Igaz, hogy a két miniszterelnök-jelölt, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon lehetne alázatosabb is, de annyi már kiderült a szakpolitikai elképzeléseikből, hogy például az adópolitikát, a vidékfejlesztést és az oktatáspolitikát másként képzelik el. Az MSZP szorgalmazza az élelmiszerek áfacsökkentését, az E14 nem ért ezzel egyet. A szocialisták hajlanak a mezőgazdaság nagybirtokosítására, az E14 azokat is munkalehetőséggel kecsegteti, akik a gépesített nagybirtokon nem találnának kétkezi munkát. Az MSZP ingyenes felsőoktatást képzel el, az E14 inkább tandíjban gondolkodik. Ezek azért elég lényeges különbségek. Tisztázhatók volnának ugyan a választási győzelem után, a koalíciós tárgyalásokon is, de nem baj, ha most, szűk egy évvel az ország sorsát eldöntő szavazás előtt kerülnek szóba. A megegyezés nyomán pedig egyetlen arc kölcsönözhető az egyeztetett álláspontoknak.

Másrészt, ha már a két ellenzéki politikus elodázza a miniszterelnök-jelölést, akkor észre kell vennünk, hogy a kimondatlan, de érzékelhető versengés a legjobb formát hozza ki belőlük. Tűnődhetek azon, vajon kiforrottnak tekinthető-e a médiaszemléletük, azt azonban el kell ismerni, hogy önmagukhoz képest egyre jobban szerepelnek a nyilvánosság előtt. Amit például tegnap produkált Bajnai Gordon a hathetes országjárás befejező összejövetelén, a budai Millenárison, abból kiderül, hogy sokat pallérozódott a kommunikációja. Mint ahogy Mesterházy Attila évértékelője is arról árulkodott néhány héttel ezelőtt, hogy szintén előrébb tart a kommunikációban, mint az egyelőre homályos médiafelfogásban.

Szívesen venném, ha semleges helyen, mondjuk a Pallas Páholyban legalább a szakmai nyilvánosság elé állnának, és kifejtenék, hogy lehetséges miniszterelnökként miként képzelik el a kormányzati médiapolitikát. Kettejük közül azt választanám, aki nem korlátozná, hanem csak szabályozná a nyilvánosságot.