Régebben a Nemzeti Sport Ferencváros-focistával kezdett a címoldalon. Szerkesztői átmehettek vele az olvasott második vagy harmadik oldalra, elvégre akadt az országban egymillió fradista, akik vitték a lapot. Azóta felére csökkent a példányszám, talán azért is, mert jobb híján idegenlégióst szán olvasócsalogatónak a szerkesztőség. Így jelent meg a mai szám második oldalán interjú Martin Klein cseh labdarúgóval. Igaz ugyan, hogy mostanában kimaradt a kezdő csapatból, és bizonytalan, hogy Magyarországon marad-e, ez azonban nem gátolja az őszinteségben. Ezt mondta például: „Kacifántos bajnokság után vagyok.”

Nocsak. Vajon milyen nyelven beszélgethetett Borbola Bencével, a sportújság munkatársával? Elképzelhető, bár nem túl valószínű, hogy a kolléga úr tud csehül, de ha tudna is, aligha találná meg a kacifántos jelzőt a magyar-cseh szótárban. A focisták nemzetközi nyelve az angol, de a kacifántos a magyar-angolban sem lelhető fel. Ám a cseh focista vezetékneve azt sejteti, hogy lehet német szál a családban, és akár ezen a nyelven is szót válthatott az újságíróval. Csakhogy a magyar-német szótárban sincs kacifántos. Marad az örvendetes feltételezés: Klein a Budapesten töltött két év alatt annyira megtanult magyarul, hogy boldogul a nehezen kimondható kacifántossal is.

Azt vettem észre, hogy a Nemzeti Sportban megszólaltatott idegenlégiósok egyre inkább uralják a magyar nyelvet. Előszeretettel használnak nehezen kimondható, olykor tájnyelvi szavakat is. Bizonyítják ezzel: vétek őket azzal vádolni, hogy ugródeszkának használják Magyarországot. Lám, ama kacifántos is arról árulkodik, hogy meghosszabbítanák a szerződésüket, sőt meghonosodnának, bár talán kifelé áll a szekerük rúdja. Csupán Borbola Bencének mondom - cseh interjúalanya amúgy is tudja -, hogy a kacifántos a kackiás, nyalka, hetyke szóból származik. De ha a meghökkentő jelzőt véletlenül a magyar sportújságíró csempészte a cseh focista nyilatkozatába, akkor szakmai tanulságként kínálkozik, hogy csökkenti a mondandó hitelességét, ha a külföldi interjúalany a kelleténél választékosabban fejezi ki magát.

Egy idegenlégiós épp attól válna érdekessé az olvasók számára, ha olyan egyszerűen fogalmazna, mint ahogy képes megszólalni a nyelvünkön. Vagy ha más nyelven fejezte ki magát, olyan magyar szavakat kéne a szájába adni, amelyek léteznek is a beszélgetés nyelvén.