Tegnapi jegyzetemet föltette digitális felületére a Mandiner. A szerkesztő csupán ici-picit változtatott a címen; a Mi dobja fel a blogot? helyett Mi dobja föl a blogot? jelent meg. Nem esett le fejemről a korona. Miközben azonban tudomásul veszem a történteket, kihasználom az alkalmat, hogy meglovagoljam az egyik vesszőparipámat.

Azért maradtam volna az eredeti címnél, mert az igekötő előtti és utáni szavakban mély hangrendű magánhangzók láttak napvilágot: három ’o’ és két ’a’. Jobban illik hozzájuk a gömgölyű ’ö’-nél vékonyabb ’e’. Mindkét magas hangrendű magánhangzó élénkíti, tarkítja, változatosabbá teszi a mondatot, a ’föl’ azonban kevésbé. Azért jegyzem meg ezt, mert baráti körben tréfásan vádoltak már azzal, hogy a kelleténél gyakrabban írom le és mondom ki a ’föl’ igekötőt. Van ebben igazság. Két ö-ző tájegységben töltöttem első húsz évemet: Kalocsán és Szegeden.

Amikor először nyaraltam a debreceni nagybácsinál, Z. Sándor cukrászmesternél, nevetve rótta föl, hogy ezt mondtam: „Öttem könyeret möggyel.” Megfigyeltem, hogy jogász húgom, ha néha megfeledkezik magáról, a kínálkozó ’e’-k helyett még most is olyan kerekre formálja az ö-ket, hogy csak na. Ám a családi hagyománynál nyomósabb okom is van az átlagosnál változatosabb stílusra. Az irodalmi nyelvből, különösen annak fővárosi változatából eltűnt a kétféleképpen kiejthető ’e’. Hogy csak történelmi példát említsek, Rákosi Mátyás korai (1945-49 közti) népszerűségének egyik oka az volt, hogy ízes Alsó-Tisza vidéki (adai) tájszólásban különböztette meg a nyílt és a zárt ’e’-t. Mellesleg párton belüli ellenfele, Nagy Imre egyebek mellett annak köszönhette 1953 utáni népszerűségét, hogy a népjóléti intézkedéseket somogyi tájszólással tetézte. Ő szintén másként ejtette ki a nyílt és a zárt ’e’-t. Az „öttem könyeret möggyel” ugyanezt a megkülönböztetést élezte ki Kalocsa és Szegen vonzáskörzetében.

A tájnyelvi ízek tűntek el az irodalmi nyelvből, így vált a magyar mekegővé egy külföldi fülében. Ezzel magyarázható, hogy azt tanítom a pályakezdő újságíróknak: ha sok ’e’ halmozódik fel a mondatukban, akkor például a ’fel’ igekötőt javítsák ’föl’-re. Az sem baj, persze, ha később ez a gyakorlat nemcsak írásban válik beidegződésükké, hanem élőszóban is. Mégse hiszem, hogy rabja lennék a fölözésnek. Ha egy szerkesztő kolléga ’föl’-re változtatja a címbéli ’fel’-t, elfogadom a döntését, és e sorokkal ajánlom az olvasók figyelmébe a stílus élénkítését.