Tegnap délután figyelemre méltó vitát láttam-hallottam az Echo TV-ben. Érdekes kép rajzolódott ki az MDF rendszerváltás körüli médiapolitikájáról. Az egyik vendég, Kulin Ferenc irodalomtörténész volt. Hajdan médiaügyekkel foglalkozott egy parlamenti bizottság élén, az MDF-en belül pedig Antall József elképzeléseit képviselte Csurka István médiafelfogásával („A győztes mindent visz.”) szemben.

Most azt fejtegette, hogy a szocialista politikusok „Azért adták ki kezükből a hatalmat, mert nem tudtak vele mit kezdeni.” Igaz. Hozzáfűzte azonban, hogy ennek fejében olyan szerződést kötöttek a megyei sajtóra ácsingózó külföldi cégekkel, hogy azok hagyják helyükön a főszerkesztőket, akik az állampárti szemléletet képviselték. Hatalomra készülő pártja pedig azért vette tudomásul a paktumot, mert „Ahhoz forradalom kellett volna, hogy a sajtót kivegyük az előző rendszer kezéből.” Nem hárítanám el ezt az okfejtést. Kulin így élte meg az akkori helyzetet, én másként, és a kérdést eldöntő dokumentumok még nem kerültek elő.

Álláspontjából elfogadható, hogy mire az MSZP elveszítette az 1990-es választást, megszabadult a kezelésében lévő megyei laphálózattól, amely 1,3 millió példányával formálta a vidéki nyilvánosságot. Ám érvelésében nem veszi figyelembe, hogy a 80-as évek második felében átalakult a társadalmi nyilvánosság szerkezete. Ez abban is megmutatkozott, hogy a 19 megyei napilap közül legalább minden másodikat új (fiatal) főszerkesztő irányított. Nyilvánosságszemléletük nem arra sarkallta őket, hogy az amúgy is szétesett állampárt érdekeit képviseljék. Örültek, hogy megszabadultak a politika befolyásától, ezért sem akarták elfogadni az MDF-alelnök Csurka István álláspontját a sajtó leigázásáról.

Kétségtelen, hogy szembekerültek az új kormánnyal, ellenállásukat azonban nem föltétlenül állampárti beidegződések motiválták, hanem az, hogy megtartsák az ex-lex állapotot. Tetszett nekik, hogy a régi urak már nem, az újak pedig még nem nyomják rá bélyegüket a szerkesztőségre. A magántulajdonba került megyei lapok nem tagozódtak be az új kormány holdudvarába, ezért a végrehajtó hatalom igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. Függőben (állami tulajdonban) maradt viszont a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda. E maradékért indult meg a médiaháború, amelyet „súlyos pesti sértésnek” nevezett egy veszprémi újságíró. Mire ugyanis hivatalba lépett az Antall-kormány, kiprivatizálták alóla a vidéki sajtót.