Domokos Lajos ma reggeli hozzászólására azért reagálok, mert ért ahhoz, amiről ír, ráadásul névvel vállalja a véleményét. Kommentjét úgy foglalnám össze, hogy a leginkább fogalmakat tartalmazó jelmondatokkal kampányoló pártok címadási gyakorlatát kiterjeszti kettőnk szakmájára, az újságírásra is. Megemlíti például a Népszabadságot, amelyben sokallja a névszós, és kevesli az igei állítmánnyal ellátott címeket.

Azon tűnődöm, vajon tegnap milyen alapon bíráltam a tőlem sokkal távolabbra álló pártokat, ha észre se veszem a saját szakmám hasonló gondjait. Elvégre igaza van Lajosnak abban, hogy az újságírónak-szerkesztőnek ugyanúgy el kell adnia portékáját, a cikket, mint politikusnak a reményt. Az a benyomásom, hogy miközben a Népszabadság majd’ minden szempontból jobb újság, mint a Népszava, az utóbbi szerkesztőség egy tekintetben lekörözi a hasonlóképpen baloldali versenytársat. Az első és az utolsó oldalon szinte kizárólag olyan címeket látni, amelyek mozgósító erejűek. Arra ösztökélnek bennünket, hogy lapozzunk a lap belsejébe is. A Népszabadság viszont úgy jelenik meg csaknem négyszer több példányban, hogy a szemünkbe ötlő oldalpáron látható névszós címekkel elsősorban a fogalmi gondolkodásban jártasabb értelmiségieket kecsegteti olvasnivalóval. Ez bizony ellentmondás.

Érdekes, hogy belül már korántsem eltérő a két lap címadási gyakorlata. Például a publicisztikák és a kulturális jellegű cíkkek címében ritkán tűnik föl aktivitásra serkentő igei állítmány. Vajon azzal magyarázható a fogalmi címek túltengése, mert a szerkesztők eleve lemondtak arról, hogy minél többen olvassák a kétségkívül elvontabb témájú írásokat? Vagy azért kísérik kevesebben figyelemmel a publicisztikai és a kulturális rovatot, mert a címek megrostálják az olvasókat?

Még egy adalék ehhez a témához. Mostanában azzal töltöm délutánonként az időt, hogy a Szabó Ervin Könyvtárban lapozgatom a Népszava régi évfolyamait. A rendszerváltás óta sokat változott az újság, abban azonban változatlan, hogy az első és utolsó oldalon túlnyomórészt igei állítmányt tartalmazó címek láthatóak. Ebből nemcsak az a következtetés vonható le, hogy a lapnak van címadási hagyománya. Az is, hogy a mai szerkesztők szívesen tanulnak az elődeiktől, és igyekeznek eladni a portékát.