Sokáig egy szerkesztőségben dolgoztam Bella Istvánnal. Költőként kapott Kossuth-díjat, és arról volt nevezetes, hogy fejben írt verset. Ha elkészült vele, írógéphez ült, és lepötyögtette a kész költeményt. Ám cikket is fejben írt, és ezt bizony eltanultam tőle. Ha valamelyik ismerősöm megbántódott, mert úgy mentem el mellette, mintha nem ismernénk egymást, akkor elnézést kérek tőle, de épp azon törtem a fejem, vajon mi legyen az esedékes médianapló utolsó mondata. Van három ember, akit irigylek azért, mert nem kell bíbelődniük a poénnal.

Gyurcsány Ferenc még miniszterelnökként rájött: ha lázba akarja hozni az embereket, fölösleges kifinomult csattanóval bajlódnia. Egyszerűen fölszólította a közönségét, hogy „Húzzunk bele!” Bejött neki, mert a rajongók mámorosan ismételgették ezt a két szót, ha meglátták. Csakhogy idestova négy éve elveszítette a hatalmat, és ha a blogjának van gyöngéje, az éppen a befejezés. Az ország legnevesebb bloggere elszokott a poentírozástól. Hasonló cipőben jár a jelenlegi kormányfő is. Orbán Viktor szintén rájött, hogy nem érdemes kínlódnia a csattanóval. Beéri helyette azzal, amivel rendszeresen búcsúzik a közönségétől: „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” Ez sem vall túl nagy képzelőerőre, persze, bár  talán hamarosan neki is lesz ideje elsajátítani a poentírozás mesterségét.

Leginkább a harmadik személyt irigylem, ő ugyanis szakmabeli. Dési János, a Népszava helyettes főszerkesztője kitalált egy glosszatípust, amelynek a végére vagy századszor írta, hogy „Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!” E mondat latin fele hajaz az idősebbik Cato közismert szállóigéjére. Mindegy, hogy a híres rétor mit hozott szóba a római szenátusban, annyira elégedetlen volt a pún háborúk menetével, hogy minden hozzászólását így fejezte be: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.” (Egyébként javaslom, hogy Karthágót pusztítsuk el.) Ami meg is történt, a város helyét pedig sóval hintették be. A mondat második fele viszont 1987-re emlékeztet. A Fordulat és reform című korszakváltó tanulmány kéziratát az ellenzéki szerzők elolvastatták Haraszti Miklóssal, és a politikai marketingben járatos író azt javasolta nekik, hogy ütős mondattal kéne indítani. Például ezzel: „Kádárnak mennie kell.” Ment is.

Van tehát két példánk politikai óhajok beteljesülésére. Nem esnék kétségbe, ha jövőre a harmadik is bekövetkezne.