Tegnap reggel óta hessegetem magamtól a témát, nem akarnék megbántani egy bizonyára kedves kolléganőt. Eddig sem olvastam tőle durva, hozzá méltatlan szöveget, mostani írásában sincs sértő megjegyzés. Miért mégis, hogy nem hagy nyugton a hétvégi számban közölt interjúja? Alighanem javíthatatlan médiatanár vagyok, aki tizenharmadik éve azzal a szándékkal írja ezt a Médianaplót, hogy szakmai példákkal gondolkoztassa el az újságírással kacérkodó fiatalembereket. Hátha levonják az adott esetből fakadó tanulságot.

Péntek Orsolya szombaton azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy a Magyar Hírlap első oldalán olvasásra csábított. Át is lapoztam a negyedik oldalra, és Halász János terjedelmes államtitkári „székfoglalójában” nem találtam utalást a Táncsics-díj körüli botrányra. Pedig a kulturális rovat vezetője alaposan felkészült a kulturális főhivatalnokkal készítendő interjúra. Szóba hozta a Magyar Művészeti Akadémia kérdését, ami engem is nyugtalanít. A múzeumok megannyi problémáját, ami mérsékelten érdekel, bár a diplomámba beírták, hogy értek hozzá. Megemlítette a majdani autópályák helyén dolgozó régészek sanyarú helyzetét, ami együttérzéssel tölt el, mégsem hoz lázba. Azt azonban elfelejtette megkérdezni az újságírónő, hogy igaz-e a pletyka, miszerint az újdonsült államtitkár javasolta kitüntetésre Szaniszló Ferencet, az Echo TV műsorvezetőjét.

Tudom persze, hogy a Magyar Hírlap és az említett televízió tulajdonosa ugyanaz. Azt se gondolom, hogy a kormánnyal rokonszenvező szerkesztőség mindig korrekt munkatársnőjének meg kellett volna szorongatnia Halász Jánost. Talán az agresszivitás sem illik az alkatához, talán meg is sajnálta az államtitkárt, aki az országos nyilvánosság előtt hozta kínos helyzetbe a gyanútlan és tájékozatlan főnökét, a minisztert. Akadnak tehát enyhítő körülmények, amelyek azonban aligha változtatnak a lényegen: egy újságíró elmulasztotta firtatni, amit minden olvasó elvárt tőle. Számomra például ebből derülhetett volna ki, vajon elfogadja-e azt az álláspontot, amiben a szakmabeliek többé-kevésbé egyetértenek: a nyilvánosság képviselőjének nem szabad kétségbe vonnia, hogy a választópolgárok képviselőjének joga van dönteni, ám szabad, sőt kötelessége indoklásra kényszeríteni a döntéshozót. A pályakezdő újságíróknak pedig azt javaslom, hogy taktikai megfontolások miatt sose veszélyeztessék a hitelüket.