Annyi pikírt megjegyzést olvastam Orbán Viktor úti filmjéről, hogy felötlött, hasznosítani kéne két évtizedes filmkritikusi gyakorlatomat. Mielőtt azonban megvédeném a miniszterelnököt, hadd pontosítsam néhány nappal ezelőtti önmagamat.

Azt fejtegettem, hogy a múlt heti hóvihar korántsem páratlan, mert „ha jól emlékszem, 1986-ban derékig érő hóban jártunk”. A Galamus nevű portálon azóta érdekes cikket olvastam. Aczél Endre, az MTV híradójának akkori főszerkesztője azt írta meg, hogy 1987 januárjában a kormányzat elmulasztott tájékoztatni bennünket a több méteres hóval eltorlaszolt utak állapotáról. Úgy rémlik, a kormányzatok rögeszméje, hogy katasztrofális helyzetben néhány ezer fagyoskodó utas veszteglése miatt nem érdemes idegesíteni az otthon melegedő társadalmat.

Egyébként nem értek egyet azokkal, akik szerint az úti film készítői természetellenes helyzetekbe hozták a miniszterelnököt. Szerintem fölvettek egy utazást a megtisztított autópályán és az egyik alárendelt úton, mellesleg Orbán Viktor szűkebb pátriájában, ahol a kormányfő otthonosan mozog. Majd a néhány órányi anyagból vágták össze a 19 perces filmet. Így lett főszereplő az út, és szerepelt még benne két epizodista, a miniszterelnök és a belügyminiszter. Orbán fölöslegesnek is érezte magát, mert a mellette ülő Pintér Sándor telefonon hallgatta a jelentéseket, és kurtán utasította a beosztottjait. Akkor jött elemébe, amikor Felcsút közelében az útszakaszt felügyelő rendőrtiszt neki jelentett, holott az anyósülésen ült parancsnoka, a belügyminiszter. Ez volt az a pillanat, amikor a sofőr-kormányfő a középpontba került, és a behavazott színpadon át is vette a hatalmat.

Megfigyeltem például a viselkedéskultúráját. Politikusként megtanulta, hogy jól hat a közönségre, ha egy pillanatra ránéz arra, akinek nyújtja a kezét. Aztán egyszer csak kiesett a szerepéből, és úgy szorongatta a kialvatlan tiszt gémberedett kezét, hogy közben pásztázta a környéket. A film végén pedig következett a metakommunikációs csúcspont. A miniszterelnök előtt felsorakozott négy fiatal rendőr. Rutinosan szemezett velük, miközben kezelte őket, majd elért a sor szélére, ahol egy megszeppent rendőrlány álldogált. Neki már nem nyújtott kezet. A termőföldhöz kötődő családokban úgy szocializálódnak a gyerekek, hogy a fiúk értékesebbek, mint a lányok. Hogyne dúskálna természetes jelenetekben az úti film, ha bemutatja, hogy honnan származik a Fidesz közismert nőfilozófiája.