Médianapló

Médianapló - A tájékozódás örömei és gondjai

2013. március 02. 11:30 - Zöldi László

Ma reggel elsétáltam a Baross utca és a Nagykörút kereszteződéséhez. Ott, egy fából ácsolt bódénál szerzem be azokat a napilapokat, amelyekre nem fizetek elő. Kértem a Magyar Nemzetet és a Magyar Hírlapot, és amíg az árus kiválasztotta az újságokat, hátra fordultam. Korombéli, magas, barázdált arcú férfi állt mögöttem, ügyvédnek vagy mérnöknek véltem - és ellenszenvet fedeztem föl a tekintetében. Ezt a benyomást erősítette, hogy távolodóban még hallottam, Népszabadságot kért.

 

Talán nem is tulajdonítanék jelentőséget a villanásnyi jelenetnek, ha tegnap hajnalban, a hatos villamoson nem lapoztam volna a postaládából kiemelt Népszabadságot, hogy elüssem az időt, amíg a Nyugati pályaudvarhoz érkezik a Combino. Mellettem egy nem értelmiséginek látszó férfi keresetlen szavakkal adott hangot a nemtetszésének. Metakommunikációs gesztus egy ellenzékkel rokonszenvező polgártól és verbális támadás egy kormánypárti szavazótól. Ki-ki a maga műveltségi szintjén fejezte ki a rosszallását. Hm.

 

Vajon a baráti körömhöz tartozók miért vélik magától értetődőnek, hogy ők nem olvassák „a Magyar Nemzet nevet viselő újság”-ot vagy a Magyar Hírlap nevű „szennylapot”? Vajon a kormánypárti szitkozódók miért nem kedvelik azokat az utasokat, akik ellenzéki újságokat merészelnek olvasni a villamoson és a metrón? Vajon a két különböző szekértáborba tartozó emberek miért nem értik, hogy a kormánypárti és az ellenzéki médiumokból is érdemes tájékozódni, máskülönben aligha igazodnak el a hazai valóságban?

 

Van még pénzem arra, hogy több napilapot is olvassak. Ráadásul 2014 szeptemberében olyan könyvet helyeznék az érdeklődők asztalára, amely az Orbán-kormány hivatalba lépésétől a föltételezhető leváltásáig minden napra rögzít legalább egy, de inkább két jellemző mondatot. Ahhoz, hogy négy év hangulata kirajzolódjék, nem elég csak az egyik vagy csak a másik oldalhoz húzó újságokat böngészni. Mellesleg kilenc éve néhányan azzal a szándékkal hoztuk létre a SÉTA (Sajtó és Tanulás) olvasásra nevelési mozgalmat, hogy az országos lapokat párosával vigyük a középiskolákba. Egy baloldalit meg egy jobboldalit, a diákok hadd ismerkedjenek mindkét értékrendszerrel. Mérlegeljék a véleményeket, gondolkodjanak a közéletről, aztán alakítsák ki a maguk álláspontját. A mozgalomban ötszáz középiskola és százezer diák vett részt. Közülük kerülnek ki azok a fiatalemberek, akik szintén villámló tekinteteket vagy otromba megjegyzéseket kapnak a nyilvános térben.      

komment
süti beállítások módosítása