Tanügyi okból sokat foglalkozom sajtótörténettel. Ezzel magyarázható, hogy nem szoktam cikkezni manapság megjelenő újságok zülléséről. A magyar sajtónak mindig voltak igényes és igénytelen szerkesztőségei, most is vannak. Az utóbbiak közé tartozik a Nemzeti Sport. Neki azonban megbocsátható a nyelvi igénytelenség. Rengeteg a délutáni, sőt esti esemény, és minél közelebb a lapzárta, annál gyorsabban kell dolgozniuk a jobb sorsra érdemes tudósítóknak.

A cikkbe ilyenkor szüremkednek be az előre gyártott elemek. A labdajátékoknál például szükség van néhány rokon értelmű szóra, hogy ne kelljen mindig a ’labda’ kifejezést használni. El is szaporodott helyette a ’bőr’, ami aztán ugyancsak stiláris egyhangúságot eredményezett. Az utolsó igényes nekibuzdulás Szekeres István főszerkesztéséhez köthető, amikor a lap hasábjaira beengedte a literátus vendégszerzőket. Legenda számba megy, hogy focirajongó írónk vállalta, ő bizony veretes stílusban tudósít a fővárosi csapat villanyfényes mérkőzéséről. Úgy rémlik, cigánynak nem való a szántás, mert azóta is fogalmazza a tudósítást. (Nem föltétlenül ezért kapta később a Kossuth-díjat.)

Mindez onnan jutott eszembe, hogy tegnap megütötte a szemem egy mondat a Nemzeti Sport címoldalán. Az FTC kézilabdázói esélyesebb ellenfelet gyűrtek le, diadalukat így harangozta be a sportújság: „Szinte hihetetlen, amit a sérülésekkel sújtott, utolsó erőtartalékait mozgósító Ferencváros női csapata tett vasárnap délután: reálisan nézve nem győzhette volna le a szlovén Krim Ljubljanát - de mit számít a józan ész, amikor a Fradi van a pályán!” Az összetett mondat, ugye, kijelentéssel indul, és kérdéssel fejeződik be, következésképpen indokolatlan lett volna kérdőjelet írni a végére. Hál’istennek e gyakori hibát elkerülte a szerkesztő, vagy kijavította az olvasószerkesztő. Igen ám, csakhogy rejtélyes okból az egyik felkiáltójelet biggyesztett a végére, a másik pedig nem vette észre, holott az összetett mondat változatlanul kijelentőnek indult, és korántsem fejeződött be felszólítással. De ha felszólítással végződött volna is, pontot kellett volna tenni a végére, elvégre megállapítással kezdődött.

Az összefüggést ismerik a huszonéves tanítványaim, mert megtanulták. Akad köztük sportújságíró is. Talán meg kéne hívni olvasószerkesztőnek a Nemzeti Sporthoz, hogy kijavíthassa a lapzárta előtt sebtében címoldalra fogalmazó szerkesztőt.