Médianapló

Médianapló - Mire való a digitális vita?

2013. február 18. 11:49 - Zöldi László

Tizenharmadik éve írom ezt a blogot. Megszoktam, hogy leginkább azok olvassák, akik a médiában dolgoznak. Naponta hét-nyolcszázan töltik le, bár az egyik jegyzet négyezer érdeklődőhöz jutott el. A szombati Médianaplóval azonban 8545 letöltést könyvelhetek el. A történet megérdemli, hogy harminc sort szenteljek neki.

 

Két napja a Napló című veszprémi napilap beszámolt arról, hogy Balatonfüred újdonsült református iskolájában a tanév végeztével felmondanak két tanárnak, akik mégsem kerülnek az utcára, mert a város állami iskolájából két pedagógus átigazolna az egyháziba. Feltételeztem, hogy a szakmabeliek között akad talán egy-két oknyomozó riporter, aki fölkapja a fejét, és megnézi, hogy mi zajlik a Balaton-parti településen. Nem lett felhajtás, a jegyzetnek aznap csupán 196 letöltésben volt része. Csakhogy a témára fölfigyelt az egyik digitális szerkesztőség kereső programja, és 24 órás késéssel a szélesebb nyilvánosság előtt kötött ki a blog. 86 kommentelő értelmezte, és 115-én lájkolták. Az adatok nálam egyéni csúcsnak számítanak.

 

A szokásos módon kezdődött a vita. A névtelen hozzászólók „megfeledkeztek” a szerzőről, olykor a témáról is, és előszeretettel hülyézték le egymást. Az eszmecsere második harmadában viszont, amidőn megszólaltak a helybéliek - az iskola egyházi fenntartója háromszor is -, egyre több mozzanat derült ki. Már nem azt véltem fontosnak, hogy riporterek lássanak fantáziát a témában, feltárult ugyanis előttem a magyar nyilvánosság új dimenziója. A helyben érintett internetezők kifejtették, hogy mit tapasztaltak, a gyerekeik révén más településeken érintettek pedig hozzáfűzték a maguk szülői tapasztalatait. Nem ártana, persze, ha ilyenkor egy szakképzett újságíró tudatosítaná az összefüggéseket, de a civil „újságírók” megnyilvánulásai is hiteles képpé álltak össze a tudatomban.

 

Különösen azok után, hogy a vita harmadik szakaszában az eszmefuttatások átbillentek a másik témába. A füredi történet megoldódik, mert a polgármester nem élezi, hanem tompítja a feszültségeket, ráadásul akinek nem tetszik az egyházi iskola, a város másik általánosába írathatja a gyerekét. De mi van azokkal a falvakkal, ahol a település egyetlen iskolája került egyházi fennhatóság alá? Na, itt szikráztak fel az indulatok, és a korlátlan digitális térben néhány óra alatt lezavartunk egy szemléletformáló vitát, amelyre a nyomtatott sajtóban nem volna papír. De ha volna is, az eszmecsere úgy nyúlna, mint a rétestészta.       

komment
süti beállítások módosítása