Stumpf András véleményét mindig érdemes megszívlelni. Az a benyomásom róla, hogy a konzervatív média egyik legtehetségesebb munkatársa. Szándékosan nem használom a jobboldali jelzőt, mert a konzervatív kikristályosodott értékrendszerű értelmiségit feltételez, aki nem számításból, hanem meggyőződésből képvisel erkölcsileg is méltányolható alapelveket.

A Mefisztó-szakállas, gunyoros tekintetű kolléga hasonlít azokra a harmincas újságírókra, akik a múlt század nyolcvanas éveiben nem fordultak ugyan szembe a Kádár-rendszerrel, amely kitaníttatta őket, látták azonban az ellentmondásait, sőt tudatosították is a fenntarthatatlanságát. A rendszer pedig elviselte a kritikájukat (elemzésüket). Ma már tudom, hogy azért, mert csupán az értelmiségiekhez eljutó orgánumokban fejtették ki az álláspontjukat, ráadásul Nyugaton lehetett arra hivatkozni, hogy lám, a hazai sajtóban bírálható a szocializmus. Stumpf András kis példányszámú és mérsékelt hangvételű kormánypárti hetilapban publikál, annak is inkább a digitális változatában. Legutóbbi vállalkozása mutatja egy tehetséges véleményformáló lehetőségeit a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.     

A Heti Válasz hasábjain figyelemre méltó interjút közölt Fekete György belsőépítésszel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével. A beszélgetésnek ezt a címet adta: Miért nem mond le?, megkérdezte tehát azt, amit a jobboldali médiában nem illik firtatni. Magában az interjúban pedig eleget tett két szakmai szempontnak: a nyilvánosság képviselője nem vonhatja kétségbe a (kultúr)politikus döntéseit, indoklásra kényszerítheti azonban a döntéshozót. Fekete György becsületére váljék, hogy elfogadta a szereposztást, és mindenre válaszolt, mi több: a nyilvánosság előtt is vállalta önmagát. Például mulatságos metaforába keveredett a Magyar Művészeti Akadémiáról szólván: „’Kihordtam’ a csecsemőt, most szokik le az anyatejről, el akarom juttatni az iskoláig”.

Ügyes megszólaltatója a hetilap nyomtatott változatában elment addig, ameddig minden tisztességes újságírónak el kell mennie, majd a digitális változatban azt is megírta, amit nem fűzhetett az interjúhoz, hogy miként vélekedik a hirtelen hatalomhoz jutott aggastyánról. Irigykedve olvastam leleményesen megosztott álláspontját. Ha a Kádár-korszak utolsó évtizedében nyilvános lett volna az internet, akkor mi is több levitézlett politikust állíthattunk volna pellengérre.