Vajon egy nekrológnak lehet-e csattanója? Ha kesernyés, talán. Mindenesetre a kórházi ablakból kiugrott jellemszínészt másként ismertem, mint a tévénézők a Szomszédok című sorozatból.

A hatvanas évek közepén kerültem a debreceni egyetemre, és az akkori színigazgató kitalálta, hogy a Csokonairól elnevezett társulatot közelebb kéne vinni a Nagyerdőbe kihelyezett diákokhoz. Talán nem tudta, hogy a pesti főiskolán végzett és kötelezően vidékre szerződött színészek már közénk keveredtek. A strandon szoros kimenetelű fejelő partikat játszottunk a nálunk néhány évvel idősebbekkel, ráadásul Sinkó László az egyik évfolyamtársnőnknek udvarolt, majd el is vette feleségül. Kézdy György pedig Karinthyt mondott nekünk a VAOSZ nevű diákkocsmában. Azt hiszem, mi voltunk a Ki kérdezett? cimű, később országos hírnévre vergődött estjének első hallgatói. Azóta kísértem figyelemmel a leginkább vidéki társulatokhoz kötődő pályafutását.

Elég későn sikerült visszaszerződnie a fővárosba, ahol azonban fanyar hangvétele és okos, beleérző szerepformálása gyorsan elfogadtatta a nézőkkel. Lentről néztem színpadi munkálkodását, bár néhányszor találkoztunk társaságban is, és fölelevenítettük a debreceni emlékeket. Utoljára Novák Ferenc, a koreográfus Köztársaság téri, sokadik emeleti  lakásában futottunk össze. E cikk poénjából könnyen kiderítheti egy közlekedési szakember, hogy mikor, abban az évben helyezték ugyanis üzembe a G betűs rendszámtáblájú autókat.

Feri zseniális szakács, és máig előttem van, ahogy a vastag, hőálló, erdélyi, talán korondi tálban sárgásan gőzölgött a sűrű leves. Az asztalt minden szempontból ökumenikus társaság ülte körül: Korniss Péter, a fotóriporter, Bodor Pál, az író-publicista, Kézdy György, az epizodista, egy szobrásznő Hollandiából és jómagam. Élveztük a jó ízű ételt és beszélgetést. Például Kézdy a maga önironikus modorában, nyomdakész mondatokban elmesélte: kisgyerek korában, amikor még Krausznak hívták, a lenti tér közelében lakott. Ide kísérték a nyilasok családostul, és innen hajtották volna gyalogosan tovább, ha a Keleti pályaudvarnál nem szökik meg a menetből. Így maradt életben.

Még világosban fejeződött be a baráti összejövetel, lementünk a tízemeletes ház előtt parkoló autókhoz. Gyuri beült a vadiúj kocsijába, és elzötyögött előttünk. Miközben utána néztünk, egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. A rendszámtáblán ez a három betű díszelgett: GOJ.