Tíz évig éltem Kecskeméten. Ahová jártam, az iskolába, a színházba, a könyvtárba, azt a város híres szülöttjéről, Katona Józsefről nevezték el. 1960 őszén, elsős gimnazistaként a megyei könyvtárban lapozgattam Az üstökös című regényt, amikor megakadt a szemem azon, hogy Saint Just, a nagy francia forradalom vezéregyénisége „falta a húsos halmokat”. Lopva néztem körül az olvasóteremben, hátha valaki fölfedezi hirtelen támadt izgatottságomat, de rám se bagóztak.

A regényt Bajomi Lázár Ervin írta, akinek előbb ismertem meg a fiát, a később szociológussá lett Guy-t a debreceni egyetemen, mint magát az írót. Ő csak a hetvenes évek közepén lett megbízható szerzőm az Élet és Irodalom szerkesztőségében. Éppen a Tájékozódás rovatot szerkesztettem, és gyakran hozott rövid, olvasmányos cikkeket a francia szellemi életről. Szívélyes viszonyba keveredtünk ugyan, de a korkülönbség miatt sosem kerültünk olyan helyzetbe, hogy elmesélhettem volna neki a kamaszkori erotikus kalandot.

Az ő unokája és Guy fia Bajomi Lázár Péter, aki ma délután fejti ki álláspontját a kereskedelmi médiumokról, talán még a magyar médiahelyzetről is. Negyven körüli docens az egyik fővárosi felsőoktatási intézményben, ráadásul a Médiakutató című folyóirat alapító-főszerkesztője, jelenleg pedig ösztöndíjas Oxfordban. Arról nevezetes, hogy az angolszász szakirodalmat ő ismeri a legalaposabban. Nem lepődnék meg, ha végleg hazatérve megírná a bizonyára összehasonlításra épülő disszertációját, és ő lenne az első akadémiai doktor a szakmánkban. Bár még nincs magyar médiatudomány, de akad már néhány kutató, aki médiatudósnak nevezhető. Közéjük sorolom a Médiapáholy fanyar, inkább angolos, mint franciás humorú előadóját is.

Egyik legfontosabb megállapítása 2007. április 17-én hangzott el a Magyar Televízió stúdiójában: „A diktatúrában erőszakkal sajátítják ki a médiát, a demokráciában megveszik.” Akkor tehát, amikor a hatályos médiatörvénynek még híre-hamva sem volt. Ezért reménykedhetünk abban, hogy Bajomi Lázár Péter nem ragad le a legutóbbi két és fél évnél, hanem fölvázolja azt a folyamatot, amely az Orbán-kormány nyilvánosságot korlátozó gyakorlatában teljesedett ki. Apja és nagyapja már nem ülhet közénk a Tátra utcai lakásban, de egyszer majd odafönt elmesélem nekik, hogy harmincöt bejelentkezett érdeklődő előtt miről beszélt a leszármazottjuk.