Nem megy ki a fejemből Pozsgay Imre kedd este sugárzott interjúja. Szánalmasnak hatott a rendszerváltás hajnalán még nagy hatalmú politikus. Próbálta meggyőzni ATV-s beszélgetőpartnerét, Rónai Egont, hogy ő mindig jól döntött. Ez azért sem sikerülhetett, mert közel a nyolcvanhoz megromlott a hallása, és többször is vissza kellett kérdeznie, hogy beszélgetés látszatát keltse. Volt azonban egy pillanat, amikor feltápászkodott a romjaiból, és azt bizonyította, hogy egy ügyes politikus miként bánik az újságírókkal.

A riporter kérdezett valamit, mire az interjúalany megdicsérte: „Sok érdekeset kérdezett eddig is.” Ilyen vagy ehhez hasonló mondatot emberemlékezet óta nem hallottam, a magyar politikusok ugyanis nem tekintik egyenrangúnak az újságírót. Még csak szükséges rossznak sem, aki nélkül pedig az üzeneteik aligha jutnak el a választópolgárokhoz. Azzal kísérleteznek, hogy bebizonyítsák a médiafogyasztóknak: aki velük szemben ül, az legyőzendő ellenség. Nehezen hihető ugyan róluk, de mintha csak meglelték volna a szegedi író, Dugonics András 1820-ból való gyűjteményéből, a Magyar példabeszédek és jeles mondások-ból ezt a szállóigét: „Ebkérdinek kutya a felelete.” Föl sem ötlik bennük, hogy az újságíró a nyilvánosság képviselője, akinek a kérdéseit azért sem szabad minősíteni, mert akkor a néző-hallgató-olvasó érzi sértve magát.

Rengeteg barátságtalan, pikírt, ordenáré, bunkó megjegyzést idézhetnék, de most hirtelen az ugrott be, hogy meg kéne nézni a gyűjtésemet, hátha mégis akad benne akár csak egyetlen megjegyzés is, amely sejteti, hogy az interjúalany igyekezett megnyerni az újságíró rokonszenvét. 1989. október 27-ig visszamenőleg 128 példát találtam, a legtöbb elrettentő. Csupán kettő árulkodik arról, hogy a hazai mezőnyben is akadnak politikusok, akik úgy tesznek, mintha tisztelnék az újságírókat.

Az egyik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki 2008. október 29-én, a Magyar Televízió stúdiójában ezt mondta beszélgetőpartnerének: „Gyorsan befejezem, mert látom, hogy kérdezni szeretne.” A másik Tarlós István budapesti főpolgármester, aki 2012. február 2-án, a Hír Televízióban így udvarolt a műsorvezetőnek: „Nem is tudja, mennyire hálás vagyok, hogy ezt megkérdezte.” Pozsgay Imre kedveskedő megjegyzésével együtt tehát három simulékony mondat aránylik 125 pokróchoz. Úgy rémlik, van még mit finomítani a politikai kultúránkon.