Nem túl hosszú a sor, de azért kellett vagy húsz percig várakozni. Az előttem álló, harminc körüli hölgy aggodalmaskodott, mondván, ő sietne, mert meg kell főznie a vasárnapi ebédet. Egy hetven körüli férfi pedig az iránt érdeklődött, vajon baj-e, ha megosztja a szavazatait. Hallotta a tévében, hogy kis pártra nem érdemes voksolnia, mert úgyse jut be a parlamentbe, nagyobb párt viszont hasznosíthatja a szavazatát. Az egyéni listán azonban már azt a politikust választhatja, aki rokonszenves neki. Erről vita kerekedett.

Sok köztünk az öreg. Némelyik kerekes székben várja ki a sorát. Egy nyolcvan fölötti úr kalapban, halszálkás kamgarn öltönyben és csokornyakkendősen érzi rosszul magát. Az önkéntes aktivista kihoz egy széket a szavazóköri helyiségből, és azzal vigasztalja, hogy itt, kint az utcán jobb a levegő. Vajon a mozgásképtelen, kopaszodó matróna és az ünnepélyesen ódivatú aggastyán miket élt át? Ha a múlt század harmincas éveiben születtek, akkor megvolt nekik Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár, Orbán (és még néhány miniszterelnök, akinek a nevéhez az utókor nem biggyeszti a korszak szót.) De már nem érdemes tűnődni, mert a szavazókörbe invitálnak.

Az önkéntesek azonosítanak az állam által leltárba vett adataimmal, és már bent is vagyok a fülkében. Egy gombnyomással ekkor pattintottam ki a fröccsöntött tokból az acélból készült colstokot. Négy évvel ezelőtt ugyanis az egyik újságíró-tanítványom cikket írt a győri napilapba, és azt fejtegette, hogy hosszabb listát kapott a pártok nevével, mint az akkor hároméves kisfia. Nekem is vagy egy ötéves unokám, szintén fiú, körülbelül száz centinyi, hozzá mérném a pártlistát. Csakhogy csalódás ért. A leleményes hivatalnokok nem hosszában, függőlegesen helyezték el a pártokat, hanem vízszintesen, széltében. A terjedelmes papírlapot három mezőre osztották, és úgy fér el rajta a huszonhárom politikai szervezet, hogy a jobb alsó sarokban maradt még egy pártnyi üresség. (Mellesleg lemértem a szavazólapot, negyvenkét centinyi a szélessége.)

Némi töprengés után arra a következtetésre jutottam, hogy megosztom a két voksomat. Bal kézzel befogtam az orromat, és a jobbal beikszeltem azt az ellenzéki pártot, amelynek vezetői végigtehetetlenkedték ugyan a választási kampányt, ennek ellenére biztosan bejutnak a parlamentbe. A keskenyebbik listán pedig ama párt képviselőjelöltjére szavaztam, amelyben nincsenek politikusok.