Vegyes érzelmekkel olvastam Lengyel László A nyilvánosság fordulata című cikkét. A szerzőt sokan vélik fordított Kasszandrának, mert még csak véletlenül se jöttek be a választási előrejelzései, feltételezései. Ugyanakkor az egyik legműveltebb közírónk, akinek még a jóslatait is érdemes elolvasni. Mostani publicisztikájáról szintén ez a benyomásom. Ma arról tűnődnék, ami tetszett benne.

Mindig a textust helyezi el a kontextusban, ezúttal a Trump-jelenségből bontja ki azt, ami itthon is foglalkoztat bennünket. Az amerikai elnök esküszik a Twitterre, megcsömörlött ugyanis az újságírók és a politológusok kommentárjaitól. Okkal vagy ok nélkül, ezt azért nem firtatom, mert milliárdosként megengedheti magának, hogy stábot tartson. Miközben elhiteti, hogy ő írja az egymondatos bejegyzéseket, még az egyéniség ízű és butuskának látszó megfogalmazásokat is profik gondozzák. De ha így van, vajon mi a különbség a beszédeit stúdióban értelmező politikai szakírók és a színfal mögötti stábtagok között? Legföljebb az, hogy Trump kiszűri a szerinte ellenséges megnyilvánulásokat. Erre írja Lengyel László: „A Twitter-nyilvánosság mögött  ott rémlett és rémlik az újságíró, az elemző nélküli nyilvánosság képe”.

A jelenség ismerős a hazai nyilvánosságból is. Aznap, amikor a neves közíró cikke megjelent a Népszava Szép Szó-mellékletében, Orbán Viktor beszédet mondott Tusnádfürdőn. Az Echo TV-n kísértem figyelemmel, és nem sikerült időben elkapcsolnom, utána végighallgattam két újságíró „vitáját” is. Nem hagyták, hogy higgyek a fülemnek és a szememnek, hogy kritikával fogadjam a miniszterelnök eszmefuttatását és metakommunikációját. Arra akartak rábeszélni, hogy vegyem észre Orbánban a mindent előre látó zsenit, aki lám, már akkor megmondta... Holott a miniszterelnökünk nem tett mást Erdélyben, mint dióhéjban összefoglalta mindazt, amit ebben az évben máshol már fontosnak tartott elmondani. Ugyanezzel a rábeszélési mechanizmussal találkozhatunk persze akkor is, amikor Botka László beszél valahol, és az értékrendszeréhez közel álló újságírók vagy/és politológusok kommentálják az álláspontját.

Nem csoda, ha megcsömörlünk a hivatásos értelmezőktől, akik megkímélnének az önálló véleményalkotástól. Ezzel magyarázható, hogy a közösségi médiumokban már az ő kiközösítésükkel (exkommunikálásukkal) fogalmazzuk meg az első benyomásunkat. Mint Trump elnök, csak sokkal szegényebben és indokoltabban.