Éduának ma van a születésnapja. Ő a kedvenc karikaturistám. Volt szerencsém a rajzaihoz, de még nem volt a rajzaival. Könyveim között akadt, amelyiket Kaján Tibor illusztrálta, és olyan is, amelyiket Pápai Gábor. Ők azonban nem azt rajzolták meg, ami a kiválasztott gondolatról jutott az eszükbe. Összegyűjtött karikatúráikat adták a kezembe, hogy válasszak közülük. Most éppen készül egy újabb kötet, és örülnék, ha Édua elolvasná a kéziratot. Hátha eszébe jut valami. 

Úgy kerültem kapcsolatba vele, hogy évekig szerkesztettem az újságíró férje és az írónak készülő pszichológus lánya kéziratait. A keze nyomait pedig azért kedveltem, mert majd’ mindegyik elmesélt egy kedvesen csúfondáros történetet. Ráadásul szokatlan, meglepő, továbbgondolásra késztető stílusban, amelyre az ember fölkapta a fejét. Az egyik közösségi oldalon most jelent meg egy vele készült interjú. Kiderült belőle, amit eddig nem tudtam Éduáról, hogy balkezes. Ezt fejtegette: „Többször előfordul, hogy a rajzokon a történetet jobbról balra mesélem, pedig az íratlan szabály szerint a nézők balról jobbra ’olvassák’ a képet.” Íme, a rám tett hatás titka.

Egyre inkább az a benyomásom, hogy szűk, javíthatatlanul európai a látószögünk. Mindent abból a nézőpontból vizsgálunk, amelyet a latin íráskultúra sugall. Balról jobbra írunk, de vannak olyan kultúrkörök is, amelyekben jobbról balra, sőt fölülről lefelé írnak. Talán még olyan is akad, ahol alulról fölfelé. Sokáig voltam filmkritikus, és a nemzetközi fesztiválokon azt vettem észre, hogy az európai meg az amerikai filmek története a hatalmas mozivászon bal oldalán kezdődik, és a jobb oldalra kevésbé jut cselekmény. Az ázsiai filmek története viszont épp attól vált érdekessé, meghökkentővé, hogy jobbról balra tolódik a cselekmény. Vajon a filmekben is a miénktől gyökeresen eltérő íráskultúrák képekre kivetített nyoma fedezhető fel?

Lám, elég messzire jutottam Édua bal kezétől és szokatlan irányú karikatúráitól. Az lenne a stílusos, ha elővenném a kötetekbe gyűjtött rajzait, és átemelném belőlük ide az egyik kedvesen csúfondáros történetet. Ezzel tisztelném meg őt a születésnapja alkalmából. De mi volna, ha ő tisztelne meg engem ama rajzzal, amely erről a bejegyzésről, jobbról balra jutna az eszébe? Vagy ha most nem is, talán majd akkor, ha elküldöm neki a készülő könyv kéziratát. Remélem, a kiadónak lesz pénze a legjobb balkezes karikaturistára.