Médianapló

Médianapló - Mit hoz a szóvivő?

2015. július 17. 10:22 - Zöldi László

Ha szóvivőt nézek a képernyőn, azt figyelem, vajon élezi vagy tompítja-e a feszültséget. 2010 óta három szóvivője volt az Orbán-kormánynak. Az első kettő hölgy, és nem jut eszembe a nevük. Tevékenységük nem hagyott nyomot, legföljebb a kellemes külsejükre emlékszem. Kovács Zoltán finom anyagú zakóban jelenik meg a nyilvánosság fórumain, az ing csíkozása kifogástalan, a nyakkendő pedig illik hozzá, mégis mintha terepjáró egyenruhában feszítene. Borostája és leborotvált hajzata harcias (macsós) benyomást kelt.

A neve és figurája sokkal inkább megjegyezhető, mint a mondandója. De hát a szóvivő nem is arról ismerszik meg, hogy van egyéni véleménye. Intézmény vagy szervezet érdekeit képviseli, és sajátos munkamegosztás jól fizetett áldozata. Mint ahogy Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője bevallotta: „A jó hírt rendszerint a vezető jelenti be. A rossz minekünk jut.” (168 Óra, 2006. november 30.) A rossz hír jelen esetben ama kerítés, amelyet tegnap kezdtek építeni a magyar-szerb határon. Mórahalomból visszatérve ült be Kovács Zoltán az ATV stúdiójába, hogy kifejtse a kormány álláspontját. Nem igazán sikerült, ezzel a megállapítással azonban nem vonnám kétségbe a szakmai rátermettségét.

Ő egy védhetetlen (nehezen védhető) ügyet próbált elmagyarázni. Alaposan fölkészült a lehetséges kérdésekre, munkatársaival kidolgozta a választípusokat, és a stúdióban egy pillanatig sem törte a fejét, hogy a megismételt kérdésekre árnyaltabban feleljen. Vagy tucatszor mondta, hogy „még egyszer”, és kifejtette ugyanazt a gondolatmenetet, bár karcosabb hangsúllyal. Kissé talán egyhangú műveletében koncepciót vélek fölfedezni. Ahányszor csak hívják, mindig vállalja a beszélgetést, és sosem esik ki a szerepéből. Őt ugyanis már nem arra szerződtették, hogy meggyőzze a hallgatóságot a kormány álláspontjáról. Neki harcálláspontot kell elfoglalni az ellenséges területen, és közölnie a döntést. Punktum.

Amidőn az Orbán-kormány még női szóvivőket alkalmazott, arra az illúzióra szerződtette őket, hogy csinos pofival, bájos mosollyal, diszkrét kiskosztümben és kellemes parfümillat közepette humanizálják majd a húsba vágó döntéseket. Most, a kormányzás hatodik évében már nem híveket kell szerezni, hanem megtartani a maradék bázist. Azokat a szavazókat, akik jó néven veszik, ha az ellenzéki tévé stúdiójában a kormány marcona szóvivője móresre tanítja az okvetetlenkedő műsorvezetőt.

5 komment
süti beállítások módosítása